Kiemelt hírek
Bayer Zsolt utcai erődemonstrációt hirdetett
Bayer Zsolt szerint erőt kell demonstrálni, mert azután, hogy lemondott Novák Katalin, „most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt belekeverni”.
Bayer Zsolt köszöntötte vasárnap a Sajtóklub nézőit, amiben gyorsan a kegyelmi ügyekre terelődött a szó. Gajdics Ottó szerint a fél ország el van keseredve Novák Katalin és Varga Judit lemondása után.
Szombaton lemondott Novák Katalin köztársasági elnök a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének kegyelmi döntése miatt. A politikus a köztévé műsorában jelentette be a távozását, miután az utóbbi napokban már a jobboldalon is egyre többen határolódtak el személyétől. Novák Katalin lemondásával egy időben Varga Judit is bejelentette, lemond és visszavonul a közélettől.
Bayer Zsolt szerint utcai erődemonstrációt kellene tartani, március 15-én
Gajdics Ottó arról beszélt, hogy „nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy felgyorsult sakkjátszma zajlik a szemünk előtt. Valaki hibázott, lépett egy rosszat, és ebből fakadóan a szemben ülő vérszemet kapott, és most már legszívesebben fölborítaná az egész sakktáblát. Legyünk nagyon résen, és állítsuk meg ezt az őrjöngést” – írja a Mandiner.
Bayer Zsolt szerint „most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni”, „nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénakfalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat. Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”– mondta.
Az Orbán-család ügyvédje védte a pedofil iskolaigazgatót
Szmulai István, az Orbán-család cégeinek ügyvédje megerősítette a 444-nek, hogy ő védte a 2017-ben indult, 2019-ben zárult perben Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon pedofília miatt később elítélt igazgatóját. Mint elárulta: a pedofíliával akkor még csak vádolt igazgató családtagjai, konkrétan a testvére kérte fel őt a védelem ellátására. Ő képviselte a volt igazgatót a pedofilbűncselekmények és a kényszerítés miatt indult eljárásban is. Nincs tudomása arról, hogy Vásárhelyi is adott volna be kegyelmi kérvényt. K. Endrének pedig nem látta el a képviseletét, nincs köze az igazgatóhelyettes botrányokat okozó kegyelmi kérvényéhez.
Szmulai azt állítja, az érintett cégekhez azért kérték fel, mert székesfehérvári ügyvéd, tehát abban a városban dolgozik, ahol a cégek székhelye is volt. Azt állítja, nem áll rokonságban a miniszterelnök családjával és nem is ismerte őket a megbízások előtt. Némi időbeli átfedés volt Vásárhelyi védelme és az Orbán-cégeknek végzett munkák közt, de „nincs semmilyen kapcsolat a miniszterelnök családja és Vásárhelyi úr között”.
(Kiemelt képünkön: Bayer Zsolt és Semjén Zsolt a Békemeneten. Budapest 2022. március 15. – Fotó – Palágyi Barbara / 168.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója