Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Varga Judit lemondott, visszavonul a közélettől

Létrehozva:

„Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is” – közölte Facebook-oldalán Varga Judit.

„Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is” – közölte Varga Judit.

„Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.” – fogalmazott a politikus.

Novák Katalin: Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A politikus a köztévé műsorában jelentette be a távozását, miután az utóbbi napokban már a jobboldalon is egyre többen határolódtak el személyétől.

„Azért vállaltam a köztársasági elnöki feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, hiszek a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban, a szeretetben. Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, ami sokakban visszatetszést keltett, érthető, hogy magyarázatot várnak tőlem. (…) „Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk”

Novák Katalin úgy fogalmazott: magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.

„Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.”

(Kiemelt kép: Varga Judit igazságügyi miniszter interjút ad az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának luxembourgi ülésén 2021. június 22-én.
MTI/EPA/AFP pool/John Thys)

Legnépszerűbb cikkeink