Kiemelt hírek
Magyarország támogatja az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségét ért terrorvádak kivizsgálását
Magyarország támogatja az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNRWA) egyes dolgozóival szembeni terrorvádak kivizsgálását, s az eredménynek igenis következményekkel kell járnia a szervezet finanszírozására – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján először is azt emelte ki, hogy már nagyon régen tapasztalt olyan indulatos és személyeskedő vitát, mint most a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos napirend pont alatt. Arról számolt be, hogy azokról a vádakról egyeztettek, amelyek szerint az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNWRA) több tagja is részt vett a Hamász októberi izraeli terrortámadásában. Elsősorban az volt a vitának a tárgya, hogy ezen gyanú miatt le kell-e állítani vagy késleltetni kell-e az ügynökség számára biztosított források utalását. „Vannak, akik azt mondják, hogy nem, a forrásokat továbbra is biztosítani kell, illetve vannak azok, akik azt mondják, hogy azért érdemes megvizsgálni ezeket a vádakat” – mutatott rá.
Szijjártó Péter : a kivizsgálást természetesen támogatjuk!
„Én azt gondolom, közös célunk kell, hogy legyen, hogy megelőzzük a humanitárius katasztrófát. Közös célunk kell, hogy legyen az, hogy ártatlan emberek ne szenvedjenek, és közös célunk kell, hogy legyen, hogy a civil lakosság élelmiszerrel, vízzel, gyógyszerrel való ellátása folyamatos legyen” – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„De az is teljes mértékben elfogadhatatlan, akár mondhatnám azt is, hogy tolerálhatatlan, ha egy ENSZ-szervezet tagjai bármilyen formában részt vesznek egy terrorszervezet működésében vagy akcióiban” – tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ez a vád van annyira súlyos, hogy azt ki kell vizsgálni, és nem nekiesni az ezt szorgalmazó EU-biztosnak.„Tehát mi itt a kivizsgálást természetesen támogatjuk, tisztán kell látni ebben az ügyben, s a kivizsgálás eredményének a mi álláspontunk szerint igenis hatással, következménnyel kell lennie a finanszírozás kérdésére”– húzta alá. Illetve – mint közölte – azt is megemlítette a kollégáinak, hogy „ennél sokkal kevésbé súlyos és komoly vádak miatt is európai uniós források befagyasztásra kerültek”.
Hatalmas botrány van a palesztinokat segélyező ENSZ-ügynökség körül
Ahogy arról írtunk, felfüggesztette a palesztin civileket segélyező UNWRA finanszírozását Anglia is, miután felmerült annak gyanúja, hogy az ENSZ-ügynökség több munkatársa részt vett a Hamász terrorszervezet októberi támadásában.
Izrael szerint az UNWRA-nak nem szabad semmiféle szerepet vállalnia a Gázai övezetben, miután felmerült több munkatársának érintettsége a Hamász támadásának előkészítésében – írja a Telex. A legnagyobb Izraelt támogató amerikai keresztény szervezet (CUFI) közölte, hogy nem felfüggesztenie kellene a Fehér Háznak az UNRWA finanszírozását, hanem véglegesen leállítania – írta a Jerusalem Post. Az izraeli külügyminiszter, Jiszrael Katz szerint végleg le kell állítani az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezetének gázai működését a háború után. Az UNWRA, az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezete vizsgálatot is indított azoknak a munkatársaknak az ügyében, akiknek a gyanú szerint közük lehetett a Hamász Izrael elleni október 7-i támadásához – írta a Reuters.
Az ügynökség bejelentette több alkalmazottjának elbocsátását az október 7-i Hamász-támadásokban való részvétel vádjával – írja a BBC. „Az Ügynökség humanitárius segítségnyújtási képességének védelme érdekében úgy döntöttem, hogy azonnal felmondom ezen alkalmazottak szerződését, és vizsgálatot indítok az igazság haladéktalan megállapítása érdekében. Az UNRWA minden olyan alkalmazottját, aki részt vett terrorcselekményekben, felelősségre vonják, beleértve a büntetőeljárást is – írja a szervezet oldalán.
(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péterkülgazdasági és külügyminiszter. Fotó: Facebook-oldala)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója