Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A tiltás ellenére tartottak palesztinpárti tüntetést pesten

Létrehozva:

Orbán Viktor korábban világosan megmondta, hogy Magyarországon nem lesz terrorpárti tüntetés. A tiltást kicselezve, palesztinpárti tüntetést tartott egy anarchista szervezet pénteken Budapesten.

A szólásszabadságért jelentettek be tüntetést, aztán palesztinpárti tüntetést tartott egy anarchista szervezet pénteken Budapesten, a Rendőrpalota előtt – írja a 444.  Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy Magyarország mindig a terrorszervezetek ellen volt, egész Európában vannak szimpátiatüntetések a terrorszervezetek mellett, de ezeket Magyarországon nem engedélyezik.

A tiltást kicselezve tartottak palesztinpárti tüntetést

Miután néhány anarchista fiatal palesztinpárti demonstrációját sem engedélyezte a rendőrség, péntek estére a Rendőrpalota elé jelentettek be tüntetést az ellen, hogy nem tüntethetnek Palesztina mellett. Aztán Palesztina mellett tüntettek. Az eseményt a Facebookon szervezte a Varjú Kollektíva, a tüntetésen beszédet mondott a Magyarországi Palesztinok Egyesületének elnöke is, aki szerint nincsenek izraeli túszok, csak katonai foglyok, és a Hamászt senki nem nevezte terrorszervezetnek – írja a 444.

A mintegy száz egybegyűlt a „Rendőrállam: gyengébb nálam”, valamint a „Free Palestine” („Szabad Palesztinát”) rigmusokat skandálta, majd egy perces néma csenddel adóztak a konfliktus minden áldozata előtt. Az egybegyűltek közül sokan a tradicionális palesztin sálat, a keffijét viselték – írja a Mérce.  Az esemény főszervezője elmondta a palesztin népirtás megmutatta minden baloldali és progresszív mozgalom színeit, a szociáldemokraták és liberálisok mind elbuktak, mert nem álltak ki az elnyomottak mellett. A szónok szerint Palesztina felszabadítását támogatnia kell mindenkinek. „Ami Izraelben öl, nem új bestia. Az egész világon mindenütt járt már. A kapitalizmus vezetett a holokauszthoz és a fasizmushoz. Ugyanez a háborús gépezet nyom el mindenkit. (…) Most mi is palesztinok vagyunk. Éljen a forradalom, éljen Palesztina népe!”– fogalmazott.

Orbán Viktor: Magyarországon nem lesz terrorpárti tüntetés

Magyarország mindig is a terrorizmus ellen volt, és elismeri Izrael jogát ahhoz, hogy megvédje magát – mondta korábban a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán arról beszélt, hogy Magyarország mindig a terrorszervezetek ellen volt, egész Európában vannak szimpátiatüntetések a terrorszervezetek mellett, de ezeket Magyarországon nem engedélyezik. „A következő dolog, ami megdöbbentő, és a vészcsengőt a mi fejünkben is meg kell, hogy indítsa, az az, hogy szimpátiatüntetések vannak a terroristák mellett egész Európában. Még Magyarországon is próbálkoztak, de hát ugye itt szimpátiatüntetés nem lehet rendezni, mert az önmagában is terrorveszélyt jelentene a magyar polgárok számára, tehát ezt felejtsük el!” – mondta, hozzátéve, hogy ennek most nincs itt az ideje, és nem is fog a kormány erre semmilyen engedélyt adni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Syaiful Redzuan / ANADOLU / Anadolu via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink