Kiemelt hírek
Botrányhoz vezettek a magyar börtönviszonyok Olaszországban
Olaszországban hatalmas felháborodás kíséri a magyarországi antifa-per olasz vádlottjának börtönbeli körülményeit. Németországban pedig még nem döntöttek arról, hogy kiadják-e Magyarországnak az egyik Berlinben elfogott vádlottat.
Politikai oldaltól függetlenül óriási felháborodást okozott Olaszországban, hogy a magyar hatóságok hogyan bánnak az antifa-per elsőrendű olasz vádlottjával, a 39 éves milánói anarchista tanárnővel – írja a 444.
Hétfőn tartották az egy évvel ezelőtti neonáci Kitörés túra feltételezett résztvevőinek megtámadásával és brutális összeverésével vádolt 3 nyugat-európai szélsőbalos aktivista perének első előkészítő ülését Budapesten. A tárgyalóteremben sok olasz volt jelen, a vádlott családtagjai, újságírók, jogvédők és a nagykövetség munkatársai. Őket is, illetve az olasz közvéleményt is sokkolta a látvány, hogy Iaria Salist összebilincselt végtagokkal, vezetőláncon hozták be a tárgyalóterembe, hogy a tárgyalás 3,5 óráját végig megláncolva töltse – írja a lap.
Egy Carmen Giorgio nevű olasz nő, aki három hónapig volt Ilaria Salis cellatársa Budapesten, korábban részletes nyilatkozatot adott az olasz Repubblicának arról, hogy milyen megalázó, embertelen körülmények között tartották fogva őket. Poloskainvázióról, állati mocsokról, elviselhetetlen zsúfoltságról, kevés és borzalmas táplálékról, minimális tisztálkodási lehetőségekről és a fogvatartottakat durván kezelő börtönőrökről mesélt.
„Sokkoló volt, őrületes látvány. Úgy bántak vele, mint egy kutyával. (…) Ez az európai jogszabályok súlyos megsértése” – nyilatkozta az olasz sajtónak a hétfői ülés után Eugenio Losco, az egyik jelenlévő ügyvéd.
„A lányommal úgy bánnak, mint egy állattal. Nem viccből mondjuk 11 hónapja. A politikusok, a kormány, de sok újság is csak azzal a részével foglalkoznak, hogy a lányom bűnös-e, figyelmen kívül hagyva, hogy közben az emberi jogok szégyenteljes lábbal tiprása folyik”
– nyilatkozta a vádlott apja.
Pártállástól függetlenük kiállnak az olasz tanárnőért
Antonio Tajani olasz külügyminiszter behívatta a római magyar nagykövetet annak a 39 éves olasz antifasiszta nőnek, Iaria Salisnak az ügyében, akit szélsőjobboldaliak elleni támadásokkal vádolnak. A magyarországi olasz nagykövet pedig találkozót kért a budapesti hatóságoktól – írja az Euronews.
Tajani, aki egyben a jobboldali-populista Forza Italia vezetője arról tweetelt, hogy megkérik a magyar kormányt, figyelje a helyzetet, és lépjen közbe, hogy Illaria Salis olasz állampolgár emberi jogai érvényesülhessenek.
Chiediamo al governo ungherese di vigilare e di intervenire affinché vengano rispettati i diritti, previsti dalle normative comunitarie, della cittadina italiana Ilaria Salis detenuta in attesa di giudizio.
— Antonio Tajani (@Antonio_Tajani) January 29, 2024
Piero Fassino Demokrata párti képviselő az olasz kormány beavatkozását kérte, hogy Illaria Salis szabadlábon védekezhessen és garantálva legyenek a jogai. A liberális Italia Viva képviselője, Nicola Danti nyilvánosan kérte Meloni miniszterelnököt, hogy járjon közbe Orbánnál.
Az ügyvédek kérése az, hogy a kormány járjon közbe, hogy Ilaria Salis-t házi őrizetbe helyezzék Olaszországban. Didier Reynders uniós igazságügyi biztos tudatta, hogy „a Bizottság kész segíteni az Olaszország és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok keretében”.
Aggodalmak Németorszában is
„Drámai felhívással” fordultak a nyilvánossághoz a szélsőbaloldalhoz sorolt, a budapesti antifasiszta támadások ügyében meggyanúsított emberek szülei Németországban. Nem akarják, hogy gyerekeiket kiadják Magyarországnak, ahol szerintük embertelenek a körülmények – írja az RTL. A szülők az ügyvédeik által kiküldött levélben azzal indokolják követelésüket, hogy Magyarországon Németországhoz képest méltatlanul magas büntetés várható. Állításuk szerint a magyar igazságszolgáltatás 16 év börtönbüntetést követel azokra, akik már most börtönben ülnek Németországban, akiket pedig még keresnek, azokra a szülők szerint 24 évet.
Az egyik, korábban körözött személyt, Simeon Truxot Berlinben fogták el december 11-én. Körözése még szerepel a police.hu-n, vagyis még nem adhatták ki Magyarországnak – írja német lapértesülésekre hivatkozva az RTL. A férfi huszonharmadik születésnapjára készült, amikor a különleges egység érkezését megneszelve egyszerűen kiugrott a hotelszoba ablakán. Megsérült, a rendőrség pedig letartóztatta. Az MDR értesülései szerint a férfit a különleges erők tagjai lökték át egy ablaküvegen, miközben menekülni próbált és csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Elfogása után Drezdába szállították és elrendelték előzetes letartóztatását. A lap úgy tudja, hogy Truxot elszigetelték a többi fogvatartottól, azonban sem a börtön, sem a drezdai főügyészség nem adott tájékoztatást az MDR-nek az előzetes letartóztatás részleteiről. Az viszont biztos, hogy a magyar hatóságok kiadatási kérelmet nyújtottak be egy bizonyos Simeon T. ellen. Ő nem binárisnak vallja magát, és azt szeretné, ha Maja néven szólítanák.
Eközben Simeon Trux ügyvédje, Sven Richwin az MDR-nek adott interjújában arra célozgatott, hogy a német hatóságok nem igazán tudják, hogyan is kezeljék védence ügyét. Az ügyvéd szerint az ügyet fenyegetésként használják ügyfelével szemben a német hatóságok, hiszen azzal fenyegetik, hogy kiadják „egy olyan országnak, ahol nincsenek garantált emberi jogok.”
„Maja jelenleg annak a veszélynek van kitéve, hogy megfosztják a tisztességes eljárás lehetőségétől. A berlini főügyészségnek és a fellebbviteli bíróságnak, amelyek jelenleg a kiadatásról szóló döntésért felelősek, az emberi jogok és a jogállamiság értékelése alapján kell majd ítélkezniük” – mondta.
(Kiemelt képünkön az ügyben lefoglalt fegyverek. Fotó: police.hu.)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója