Kiemelt hírek
Fenyegetéssel bírnák rá a háziorvosokat az ügyeletre Érden
A Népszava birtokába jutott levélben az áll: listázzák azokat az érdi háziorvosokat, akik nem hajlandóak ügyeletet vállalni, és és névsorukat leadják.
Míg Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a kormányzati sajtóorgánumokat arról tákoztatta, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányításával újjászervezett egységes alapellátási ügyelet jól vizsgázott, és alig két hét múlva Pest és Fejér megyében is bevezetik ezt a rendszert, addig a Népszava birtokába jutott levél egészen másról árulkodik. Érden a háziorvosokat azzal fenyegeti az OMSZ helyi telepének munkatársa, hogy amennyiben nem jelentkeznek ügyelni, úgy más megyébe lesznek vezényelhetők.
Továbbá azt is kilátásba helyezi, hogy a feladatot negligálókat összeírják és a névsorukat „leadják.” Hogy pontosan hová és mi célból küldik az ügyeletre nem jelentkező háziorvosok névsorát, arra nem tér ki a levél aláírója a lap szerint.
A Népszava emlékeztet: fenyegetésekből eddig is jutott bőven, hol azzal próbálják rávenni a feladatra az ügyeletet negligálókat, hogy akár öt millió forintos pénzbírságot kaphatnak, vagy azzal, elvesztik a praxisaikat, ha sokat makacskodnak. Arra a kérdésre, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kapott-e tájékoztatást arról, hogy valóban vezénylik-e megye határon túl, illetve listázzák-e az ügyeletet elutasító háziorvosokat, Keczéry Attila, a MOK titkára, a szervezet Háziorvosi Csoportjának vezetője azt felelte:hiába kérdeznek erről, az OMSZ-tól semmiféle adatot nem kapnak.
Vármegyék maradhatnak háziorvosok nélkül
„Annak ellenére, hogy becsléseink szerint jóval meghaladja az ezret az ügyeleti ellátásban részt nem vállaló háziorvosok száma, egyelőre senki ellen nem indítottak eljárást”
– nyilatkozta a Népszavának Keczéry Attila, a MOK titkára. „Vannak olyan megyék, ahol nagyon sokan nem írtak alá. Adataik szerint például a rendszerhez múlt év decemberében csatlakozó Vas megyében összesen két háziorvos vállalta az ügyeletben való részvételt, Pest megyében pedig az elmúlt napokig senki sem írta alá az OMSZ által ajánlott szerződést” – mondta Keczéry. Hozzátette:
például a csongrádiaknál csak addig helyezték nyomás alá az ott praktizálókat, míg meglett az ügyelet ellátásához szükséges létszám.
A lap úgy tudja, ez több megyében is így történt.
„Mióta elindult az új ügyeleti rendszer megyéről megyére haladó bevezetése jogszabályok is változtak, míg korábban szerződőknek csak járáson belül kellett ügyeletet vállalniuk, a múlt év végétől viszont már a megye bármelyik ügyeleti pontjára áthelyezhetők a szerződött háziorvosok, a kamara egységesítené a mentőkkel kötött szerződéseket az ország összes megyéjében” – mondta a MOK titkára.
A halottvizsgálat új szabályai is feszítik az ügyeleti rendszert
Keczéry ugyanis elmondta: már nemcsak az orvosok, hanem egy tanfolyam elvégzése után a mentőtisztek is végezhetnek halottvizsgálatot. Ez valójában segítséget jelentene, mert ezt a feladatot eddig csak orvosok végezhették. Viszont eddig csak nagyon kevés mentőtiszt végezte el ezt a tanfolyamot, így az új szabálynak kevéssé van gyakorlati haszna. Ez azért rossz, mert ha az ügyelő háziorvosnak kell kimennie házhoz a halotthoz, addig a betegek várnak rá az ügyeleti ponton. S az adminisztráció megváltozása miatt nem is keveset. Eddig a halottvizsgálat az adminisztrációjával együtt legfeljebb félóra volt, az új szabályok miatt ez a helyszínen legalább háromnegyed óra lett, és aztán később a rendelőben az adatok feltöltésével az elektronikus halottvizsgálati rendszerbe – attól függően, hogy hányszor dobja ki a regisztrálót a felület – újabb fél egy órát is el lehet tölteni.
(Kiemelt képünk illusztráció. Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója