Magyarország
Több, mint száz gyorshajtót füleltek le az Árpád-hídon
Volt, aki 130 kilométer/órával közlekedett a hídon, akárcsak a tavaly nyári, sokkoló kerékpáros-gázolás tettese.
Az angyalföldi rendőrök 2024. január 7-én sebességmérést hajtottak végre az Árpád hídon. A 19 és 22 óra között tartó akcióban 127 jármű sebességtúllépését rögzítették. A csúcstartó a megengedett 70 helyett 130 km/órával közlekedett. A jármű vezetőjét 78 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtotta a hatóság – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye.
A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2024 első hetében az Üllői és a Ferihegyi repülőtérre vezető úton tartottak sebesség-ellenőrzést, ahol összesen 235 gyorshajtót mértek be.
A megengedett legnagyobb, 50 km/órás sebességet 52-vel átlépő, vagyis 102 km/órával közlekedő gépjármű vezetője 6 közúti közlekedési előéleti pontot és 117 ezer forint közigazgatási bírságot tudhat magáénak.
A Ferihegyi repülőtérre vezető úton70 km/h-s sebességet 62-vel átlépő, vagyis 132 km/h-val közlekedő gépjármű vezetője szintén 6 közúti közlekedési előéleti pontot és 117 ezer forint közigazgatási bírságot szerzett.
A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket – zárul a közlemény.
Mint ismeretes, 2023. július elején egy illegális gyorsulási verseny során életét vesztette egy, a szalagkorlát által elválasztott bicikliúton szabályosan közlekedő kerékpáros. A balesetről készült felvételek sokkolták a közvéleményt.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Police.hu/Youtube)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója