Kiemelt hírek
Elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze
Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Nemzeti Színház tájékoztatása szerint a Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán Budapesten érte a halál.
A művész 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Harmadéves főiskolásként a Pécsi Filmszemlén Sára Sándor Feldobott kő című filmjének főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakítás díját, majd sorban érkeztek a filmes és színházi felkérések.
1968–1973 között a Madách Színház, öt évig a Vígszínház, majd 1979-től a MAFILM társulatának volt a tagja. 1982-től ismét a Madách Színház művésze lett, majd egy évig a Nemzeti Színházban lépett színpadra. Nemcsak színészként, rendezőként is dolgozott.
1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Húsz évig vezette a budapesti Játékszínt.
2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól.
„Színésznek lenni fantasztikus boldogság” – fogalmazott egy interjúban Balázsovits Lajos, aki számos külföldi és magyar mozifilmben vállalt főszerepet. A művész szülővárosának, Nagykanizsának a díszpolgára.
Balázsovits Lajos temetéséről később intézkednek. Balázsovits Lajost a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
(Kiemelt képünk: Budapest, 2023. július 19. Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A felvétel 2019. november 6-án készült az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisán. MTI/MTVA/Zih Zsolt)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!