Magyarország
A BKV messze a piaci ár fölött kötött szerződést, de ez szabályos
A BKV Zrt. szabályosan, a jogszabályi előírásoknak megfelelően kötött szerződést az informatikai és üzemeltetési feladatok elvégzésére, azzal a céggel, akinek projektmenedzsere egy korábbi kihallgatáson azt vallotta, hogy sokkal drágábban látják el a feladatot, mint a piaci ár.
A BKV felügyelő bizottsága szerint teljesen rendben van és szabályos, hogy 2019-ben az informatikai és üzemeltetési feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzést olyan céggel kötötték, akinek projekt vezetője korábban egy NAV-os kihallgatáson bevallotta, hogy kiemelten túlárazták – írja a Népszava.
A megfelelési vizsgálat 2022. április 5-én zárult le, amit a BKV felügyelőbizottsága 2022. május 16-án el is fogadott. A BKV vállalatbiztonsági osztálya a 2018. január 1. és 2022. március 1. közötti időszakot vizsgálva arra jutott, hogy a BKV Zrt. és a SYS IT Services Kft.-hez köthető közbeszerzési eljárás, a szerződések és a kifizetések teljesítése a tőle elvárható gondossággal, a vonatkozó jogszabályok, illetve a társaság belső előírásait szem előtt tartva járt el.
A történet érdekessége, hogy 2021 júniusában a NAV és a TEK lecsapott a SYS-csoporthoz tartozó cégre, amely milliárdos közbeszerzést nyert el a fővárosi közlekedési vállalatnál. A vizsgálatot Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte 2022 tavaszán. Korábban a 444 írt róla, hogy a Sys projektmenedzsere kihallgatáson azt vallotta, hogy „kiemelten” túlárazták, és sokkal drágábban látják el a feladatot, mint a piaci ár.
A Sys IT Services Kft.-vel Informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatások ellátására a BKV Zrt. 2019. június 28-án kötött szerződést. A szerződés alvállalkozói a T-Systems Magyarország Zrt., illetve a 4iG Nyrt., de 2021. február 10-től jogutódlás okán a Sys IT Network Zrt végzi el.
A SYS IT Network Zrt.-be Tasnádi László és Sipos Gyula cége is beszállt. A Népszava azt írja, hogy mindketten számos hasonló nagyságrendű projektet nyertek el már korábban és Pintér Sándor bizalmasai.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó 168 óra archív)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója