Kiemelt hírek
Önkormányzati kézben maradnak a budapesti szakrendelők
Elutasította a Fővárosi Közgyűlés azt az indítványt, hogy a kerületek rendelőintézetei állami fenntartásban működjenek tovább. Csak a Fidesz nem támogatta az indítványt!
15 igen, 1 nem szavazattal és 9 tartózkodással megszavazta a Fővárosi Közgyűlés szerdán, hogy a kerületi szakrendelőket nem adják át önként az államnak. A döntésről Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldala is beszámolt. Bejegyzésében hangsúlyozta, „az iskolák kapcsán már megtanultuk, hogy ha az állam valamit átvesz az önkormányzatoktól, az garantáltan rosszabbul fog működni. Budapesten sokkal rosszabb lenne az egészségügyi ellátás, ha a kerületek erejüket megfeszítve nem tennének meg mindent a saját rendelőintézeteket fejlesszék, támogassák.”
Hozzátette, sajnálja azt, hogy a fővárosi Fidesz-frakció az indítványt nem támogatta. Konkrétan az történt ugyanis, hogy az indítvánnyal kapcsolatban a jelenlévő összes fideszes polgármester és képviselő tartózkodott, míg Szabados Ákos, a mostmár a kormánypártiakkal a 20. kerületet irányító, független polgármester egyenesen nemmel szavazott rá.
A kormányban még 2022 nyarán merült fel, hogy a fővárosi szakrendelőket állami kezelésbe veszi. Karácsony és az ellenzéki budapesti polgármesterek ez ellen az indítvány ellen azóta tiltakoznak, a főpolgármester pedig egyeztetésre is hívta az ügyben Pintér Sándor egészségügyért is felelős belügyminisztert.
(Kiemelt kép: Nagy többséggel szavazta meg a budapesti Fővárosi Közgyűlés 2023. március 29-én, hogy a kerületek ne adják át az államnak szakrendelőiket. Fotó: Karácsony Gergely, Facebook)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!