Kiemelt hírek
15,6 milliárd dollár hitelt ad Ukrajnának az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) még soha nem adott hitelt háborúban álló országnak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 15,6 milliárd dollár (5 ezer 650 milliárd forint) értékű finanszírozásról állapodott meg Ukrajnával – írja a BBC. A kölcsönt várhatóan a következő hetekben hagyják jóvá. Ez lenne a legnagyobb finanszírozási csomag, amelyet Ukrajna kapott az orosz támadás óta.
A nemzetközi pénzügyi szervezet még soha nem adott hitelt háborúban álló országnak.
Az IMF a közelmúltban megváltoztatta azt a szabályt, amely tiltotta a hitelek nyújtását a „kivételesen nagy bizonytalansággal” küzdő országoknak. „Oroszország ukrajnai inváziója továbbra is pusztító hatással van a gazdaságra: 2022-ben az aktivitás 30 százalékkal csökkent, a tőkeállomány nagy része megsemmisült, a szegénység szintje pedig emelkedett” – indokolta Gavin Gray, az IMF tisztviselője a lépést. „A programot az új alap rendkívül nagy bizonytalanság melletti hitelezési politikájával összhangban alakították ki, és erős finanszírozási garanciákat várnak az adományozóktól, így a G7-től és az EU-tól is.”
Az Egyesült Államok az IMF legnagyobb részvényese, és az elköltött pénzek tekintetében a legnagyobb befizető Ukrajnának.
(Kiemelt képünk illusztráció: A 2022. január 26-án készült képen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pecsétje a washingtoni székházon. (Fotó: OLIVIER DOULIERY / AFP))
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!