Magyarország
Vidékről is Budapestre küldik a hajléktalanokat
Vidékről is Budapestre küldik a hajléktalanokat, mert két megyében is telt házasak az éjjeli menedékhelyek.
A hideg időjárás miatt kedden három régióban is életbe lépett az úgynevezett vörös kód, ami valamennyi szociális intézmény számára kötelezővé teszi a hajléktalan– vagy bajba jutott emberek befogadását. A Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat is kiadta a “vörös riasztást”, amelynek időtartama alatt a fővárosban működő szervezetek számos telephelye éjszakai túlélési pontként üzemel, vagyis a rendkívüli hidegben mindenkit befogadnak – írja a Népszava.
A Menhely Alapítvány által működtetett diszpécser szolgálat a szokásosnál több krízisautót és utcai szociális munkást koordinál annak érdekében, hogy a helyszíni bejelentésekre minél rövidebb idő alatt megérkezzen a segítség. Emellett a BKK járművezetői is jelzik a diszpécser szolgálatnak, ha fedél nélküli, illetve a kihűlés veszélyének kitett embert látnak. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai szintén kiemelt figyelemmel kísérik a fedél nélkülieket.
„A hideg idő miatt érezhetően növekedett az ügyfelek száma a fővárosi fedél nélkülieket segítő intézményekben – válaszolta a Népszava kérdésére a fővárosi önkormányzat. A Menhely által működtetett diszpécser szolgálat adatai szerint az elmúlt napokban a budapesti éjjeli menedékhelyek kihasználtsága 80 százalékos volt, így összesen 350-400 szabad férőhely van.
Az éjjeli menedékhelyeken és átmeneti szállásokon élők száma, illetve a kapacitások kihasználtsága azonban a krízisidőszakokat leszámítva csökkent az elmúlt 5-7 évben Budapesten. Így a leghidegebb napokban sem emelkedik a telítettség 90 százalék fölé. A szállást nyújtó intézményeket alapvetően nem mennyiségi, hanem minőségi problémák jellemzik.
A fedél nélkül élő emberek számáról (a közterületi hajléktalanságról) nem állnak rendelkezésre pontos adatok, de valószínűsíthetően csökkent a számuk Budapesten. A hajléktalanság ugyanakkor messze nem csak fővárosi probléma, sőt, jelenleg két megyében – Nógrád és Tolna – is 120 százalékot meghaladó az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. Így a szociális munkások időnként más településekről – akár távolabbi településekről is – budapesti menedékhelyekre irányítják a fedél nélkülieket – válaszolta a Népszava kérdésére a fővárosi önkormányzat.
(Kiemelt kép: illusztráció. Budapest, 2019. december 27. Hajléktalanok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti Feszty Árpád úti nappali melegedõjében karácsony második napján, 2019. december 26-án. MTI/Mónus Márton)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója