Kiemelt hírek
Népszavazás: mind a négy régió megszavazta az Oroszországhoz való csatlakozást
Az úgynevezett népszavazás során például a donyeckiek 99 százaléka akar Oroszországhoz csatlakozni.
Az oroszbarát, kollaboráns hatóságok bejelentették, hogy a számlálást követően a Zaporizzsjában leadott szavazatok 93 százaléka, a herszoniak 87 százaléka, a luhanszkiak 98 és a donyeckiek 99 százaléka támogatta a területek Moszkva általi annexióját – írja a Sky News alapján a Hvg.hu.
Kiváló ürügy Moszkvának, még akkor is, ha senki nem veszi komolyan
Az úgynevezett referendumok szeptember 23-án vették kezdetüket.
Az előre eldöntött eredmények veszélyes új szakaszt nyitnak Oroszország hét hónapja tartó ukrajnai háborújában, mert várhatóan ürügyül szolgálnak majd Moszkva számára a négy terület annexiójához, ami akár már pénteken megtörténhet. Eközben Moszkva újabb figyelmeztetéseket adott ki, miszerint nukleáris fegyvereket vethet be területeinek védelmére, beleértve az újonnan megszerzetteket is.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a szavazás után kijelentette, hogy „a helyzet jogi szempontból, a nemzetközi jog szempontjából gyökeresen meg fog változni, minden ennek megfelelő következménnyel az említett területek védelmére és biztonságuk garantálására vonatkozólag.”
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij Kijevből videón keresztül közölte az ENSZ Biztonsági Tanácsával, hogy Oroszország ukrán területek annektálására irányuló kísérletei azt jelentik, hogy „nincs miről beszélni ezzel az orosz elnökkel”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan pénteken szólal fel országa parlamentjében a népszavazásokról, és Valentyina Matvijenko, a parlament felsőházának elnöke szerint a képviselők október 4-én tárgyalhatják az annexiós törvényt.
A helyzet miatt a közeljövőben New Yorkban összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, hogy megtárgyaljon egy olyan határozatot, miszerint a „népszavazások” eredményeit nem fogadják el és a kérdéses területeket továbbra is Ukrajna részeinek tekintik. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a BT-nek vétójoggal rendelkező tagja Oroszország is, így kár volna vérmes reményeket fűzni a javaslat elfogadásához – írja a lap.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója