Magyarország
Itt vannak a kalapok – így várja az Európa-bajnokság sorsolását a magyar válogatott
Itt vannak a kalapok: a magyar válogatott Horvátországgal, Spanyolországgal, Olaszországgal, Portugáliával vagy Belgiummal már biztosan nem kerülhet össze, Franciaország, Anglia, vagy éppen Románia viszont összejöhet.
A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására. Az már múlt pénteken a németek legyőzésével eldőlt, hogy Magyarország a legerősebb kalapban szerepel.
Németek és olaszok már biztosan nem lesznek ellenfelek
Németország házigazdaként nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A küzdelem hét ötcsapatos és három hatcsapatos csoportban zajlik majd, így – a Nemzetek Ligájában kialakult sorrend alapján – hat kalapba kerültek az együttesek. A magyar a legerősebbe kapott besorolást, mivel a sorozat élvonalát jelentő A divízióban csoportmásodikként zárt, összességében pedig nyolcadik helyen végzett.
Ennek köszönhetően Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai az Eb-selejtezőkön nem kerülhetnek össze a címvédő olaszokkal sem, akiktől mindkétszer kikaptak a Nemzetek Ligájában. Szintén az első kalapban szerepel és így nem lehet a magyar csapat ellenfele Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Dánia, Portugália, Belgium, Svájc és Lengyelország.
A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra, Németország pedig rendezőként automatikusan résztvevő. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a pótselejtezőkön, melyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.
Az A, B és C divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.
Az Eb-selejtezők sorolását Frankfurtban rendezik jövő vasárnap délben.
Az Eb-selejtező sorsolásának kalapjai:
1. kalap:
Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország, Svájc, Lengyelország
2. kalap:
Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország
3. kalap:
Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország
4. kalap:
Georgia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia
5. kalap:
Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Fehéroroszország, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta
6. kalap:
Andorra, San Marino, Liechtenstein
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!