Kiemelt hírek
Július 1-jéig marad az árstop
A negyedik Orbán-kormány utolsó kormányzati sajtótájékoztatóját tartotta meg csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Összefoglaljuk a kormányzati tájékoztatón elhangott legfontosabb információkat.
Összesen 8.9 százalékra emeli a nyugdíjakat a kormány az infláció miatt, közölte Gulyás Gergely. A miniszterelnökség tárcavezetője elmondta, hogy az év elején a piaci várakozások, illetve magyar és külföldi elemzők adataiból kiindulva határozták meg a nyugdíj emelkedésének 5 százalékos mértékét. A Pénzügyminisztérium és a jegybank adatai alapján a kormány jelenleg 8,9 százalékos inflációt tart reálisnak. „Ezért további 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július elejétől, a megelőző hónapra vonatkozó nyugdíjjutásokat pedig egy összegben ezzel együtt a nyugdíjasok meg fogják kapni, így január 1-jétől 8,9 százalékos emelkedéssel kell számolni”, fogalmazott Gulyás.
A tárcavezető megállapította, hogy a háború miatt egész Európában radikálisan emelkednek az árak. Meglátása szerint az árstop több mint 5 százalékkal csökkenti az inflációt, amely enélkül 13 százalék felett lenne Magyarországon. A kormány ezért július 1-jéig meghosszabbította az egyes élelmiszerekre és az üzemanyagra vonatkozó árstopot.
A költségvetéssel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a cél a 4,9 százalékos hiány megtartása. Gulyás nem lát szükségesnek nagyobb adóreformot. A büdzsé várhatóan 2024-ben térhet vissza a 3 százalék alatti hiányhoz.
Meglátása szerint az orosz földgáztól nem lehet, a kőolajtól pedig nehéz, drága függetlenedni. Elmondta, hogy alternatív forrásból csak sokszoros áron, nem elegendő mennyiségben lehet pótolni az orosz gázt. Az orosz kőolaj és földgáz is folyamatosan érkezik Magyarországra, „és azt reméljük, hogy ez így is marad”. Magyarország kilenc másik országhoz hasonlóan euróban fizet, amit az érintett bank rubelre vált.
Az uniós helyreigazítási alappal kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány áttanulmányozta az Európai Bizottság levelét, és ennek értelmében nincs akadálya a megállapodás aláírásának. Mivel az Európai Bizottság egyik fő problémája a magyarországi jogállamisági kérdésekben az egyszereplős közbeszerzésekre vonatkozik, a kormány vállalta, hogy 15 százalék alá csökkenti azok arányát Magyarországon. Ugyancsak kifogások merültek fel a bírák kirendelésével kapcsolatban igazságszolgáltatás vonatkozásban, Gulyás szerint ezen jogszabály-módosítással lehet korrigálni.
MTI
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója