„Senki sem meri kimondani, hogy elbasztuk”

Miért döntöttek úgy, ahogyan? Mi az, ami az elsőválasztó generáció számára döntő, meghatározó kérdésnek bizonyult? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Péter Alvarez Elsőbálozók a demokrácia ünnepén című, a 168 óra hetilap hasábjain megjelent cikkében.

„Most a Városháza elé kell menni tüntetni. Nem tudom elfogadni, hogy a viccé vált LMP meg az MSZP még egyáltalán létezik. Undorító, amit Jakab mond. Senki sem meri kimondani, hogy elbasztuk. Se Gyurcsány, se Jakab. Értelmetlen abban bízni, hogy Orbán valaha is leváltható lesz. Mindent megtesznek majd, amit eddig nem mertek. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy bármi történik, az csak a Fidesznek jó” – mondta a 21 éves Árpád, aki először élhetett szavazati jogával az országgyűlési választáson, politológiát hallgat az ELTE-n. Dühe és csalódottsága annak fényében még érthetőbb, hogy az ellenzéki összefogás támogatójaként szavazatszámlálónak is jelentkezett, egy borsodi választókerületben volt ellenzéki delegált.

Illés, a tizennyolc éves Fidesz-szavazó joghallgató szintén aktívan politizál, érzései mégis felemásak: „Megnyugtatott a kormánypárt győzelme, de nem osztatlanul, mert személy szerint nem preferáltam az újabb kétharmados győzelmet” – mondta, mert úgy gondolja, hogy a Fidesz számára a kétharmad korlátlan hatalmat jelent a gazdasági és politikai életben egyaránt, amely egyúttal a javak, az állami vagyon feletti abszolút kontrollt is jelenti. Illés ennek ellenére optimista. Bízik abban, hogy az új Orbán- kormány hű marad értékrendjéhez és folytatja azt a politikát, mely során a „nemzeti érdekeket tartja majd szem előtt, illetve a keresztény Európa gondolatát viszi tovább”. Úgy véli, hogy a közbeszéd állapota tovább romolhat, az ellenzék pedig a politikai folyamatok hatására „leváltódik” majd. Úgy véli, hogy Magyarországon az ellenzéki hangok ellenére demokrácia van, de azt ő is problémának tartja, hogy az állami és a pártköltések nem válnak el élesen, és egyetért azokkal a kritikákkal is, amelyek szerint a regnáló hatalom felé lejt a pálya.

A Nagykanizsa vonzáskörzetében élő Botond megkönnyebbült a végeredmény láttán. Nem csak roppantul megörült a fölényes győzelemnek, de elmondása szerint egy stresszfaktor is lekerült a válláról. „Tizenkilenc éves, katonakorú ember vagyok, simán behívhattak volna. Nekem nem igazán lenne kedvem egy másik ország háborújában részt venni” – sorolta legnagyobb aggályait. Botond azt szeretné, ha a kormány továbbra is nemzeti alapokon folytatná munkáját, részt vett a kampányban is. „Nem akartam, hogy azokat az eredményeket, amiket a Fidesz tizenkét év alatt elért gazdasági, családtámogatási és több más tekintetben, egyik napról a másikra lesöpörjék” – mondta.

Lili abban bízott, szavazata elősegíti a változást Magyarországon: „Nincs elég jó politikusa az ellenzéknek. Nincs, akinek elég nagy hatása lenne az emberekre. Igazából annyira utálom már a Fideszt, hogy Márki-Zayra is képes vagyok leszavazni (…) Borzasztó az az oktatási rendszer, amiben tanulnom kell. Ebben mindenképp változásnak kéne bekövetkeznie”. 

„A folyamatos bocsánatkérés szerintem stratégia volt. Képtelenség, hogy véletlen legyen, ezzel akarta MZP a közbeszédet diktálni, mert így vasárnaptól egészen szerdáig róla volt szó. De az is lehet, hogy csak szimplán hülye. A Fidesznek így is több eszköze volt a pillanat uralására. MZP pedig minden lehetőséggel élni akart” – értékelte a kampányt a fentebb már idézett Árpád, aki szerint a helyzetet azt teszi még kilátástalanabbá a fiatal ellenzéki szavazók számára, hogy a Mi Hazánk is bejutott a parlamentbe. „Nincs értelme reménykedni ezeknek az embereknek a sikereiben” – mondta azokról, akiknek először szavazott bizalmat.

„Ez ennyi volt. Gyászol az ország, gyászoljuk a demokráciát. Eszeveszett az egész” –  próbált szavakat találni a 19 éves Alex Paksról, szintén vidéken élő Kristóf pedig úgy látja, hogy „ez az ország menthetetlen”. 

(A teljes cikk, számos hasonló témájú írással egyetemben a 168 óra hetilap frissen megjelent számában olvasható.)