Kiemelt hírek
Egygólos vereség után most egygólos győzelem Belfastban
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 1-0-ra nyert Észak-Írország vendégeként a belfasti barátságos mérkőzésen. A magyar válogatott eddig ötször volt az északírek vendége, és a mostani sikerrel megőrizte veretlenségét.
Az első perctől a mieink birtokolták többet a labdát. Marco Rossi tanítványai lassú, sok passzból felépülő támadásépítésben gondolkodtak, ezzel szemben a hazaiak labdaszerzés esetén megpróbáltak átrohanni a magyar középpályán, vagy egyből kiugratással próbálkoztak, viszont így keveset volt náluk a játékszer.
A meddő magyar mezőnyfölény ellenére az első harminc perc egyetlen helyzetét a hazaiak hagyták ki: miután Nagy Zsolt eladta a labdát, az északír csapatkapitány, Steven Davis jobb külsővel a kapufát találta el.
A magyar csapat a letámadó ellenfél miatt nehezen tudott támadólag fellépni, ezáltal gyakran hátrafelé kellett játszani, így pedig alig volt olyan akció, amely eljutott volna a hazai kapuig. Az első kaput eltaláló magyar próbálkozásra 34 percet kellett várni, ekkor Sallai lövését vetődve védte Peacock-Farrell. A szünet előtt még azért Dibusznak is kellett egyet bravúrral hárítania, hogy gól nélküli döntetlennel vonuljanak szünetre a csapatok.
A második félidőt az északírek kezdték jobban, Dibusznak ismét észnél kellett lennie Charles kiugrásánál, hogy megóvja kapuját a góltól. A magyarok aztán hamar visszavették a játék irányítását, és Sallai labdaszerzéséből az 56. percben a vezetést is megszerezték.
Összességében továbbra is a magyar csapat járatta többet a labdát, de helyzeteket továbbra sem tudott kidolgozni, viszont az ellenfél sem veszélyeztette Dibusz kapuját. A hajrában is sokáig csendesen csordogáló mérkőzésen a magyar válogatott könnyedén őrizte minimális előnyét, ám az utolsó öt percre nagyobb sebességi fokozatba tudott kapcsolni a hazai gárda. Dibusz két nagyszerű fejest és egy közeli lövést is bravúrral hárított, így végül nagy mértékben hozzájárult az egygólos győzelemhez.
*
A fiataloknak nem sikerült
- Lengyelországban játszott Európa-bajnoki selejtezőt a U21-es labdarúgó válogatottunk. Sajnos nem sikerült a győzelem, a házigazdák a 94. percben büntetőből egyenlítettek. A mieinknek már csak matematikai esélye van a továbbjutásra. U21-es Eb-selejtező, B csoport, 8. forduló: Lengyelország-Magyarország 1-1 (0-1). Az állás: 1. Németország 21 pont, 2. Izrael 16, 3. Lengyelország 15, 4. Magyarország 11, 5. Lettország 4, 6. San Marino
- Nem sikerült a bravúr az U19-eseknek sem, nem jutottak ki a szlovákiai rendezésű, nyári Európa-bajnokságra, miután az elitkör győri minitornáján kikapott Törökországtól, és a csoport második helyén végzett. U19-es Eb-selejtező, elitkör, 1. csoport, 3. forduló: Törökország–Magyarország 2-1 (0-1), Izrael-Skócia 1–0 (0-0). A végeredmény: 1. Izrael 7 pont, 2. Magyarország 4, 3. Törökország 3 (4-6), 4. Skócia 3 (2-5).