Kiemelt hírek
Van kérdés, nincs válasz
Megnéztük a BOK Sportcsarnok tranzitzónává alakított épületét, és ha már arra jártunk, fel is tettünk volna egy-két kérdést a kormány képviselőinek. Hiába, mert nem találtunk senkit, aki tudott, vagy akart volna válaszolni.
Hétfőtől humanitárius tranzitzónává alakult az ukrajnai menekültek számára a BOK Sportcsarnok B épülete, a működtetéséért a kormány felel az eddig is emberfeletti munkát végző civil szervezetekkel együttműködve. A kormány közbelépéséhez az is hozzátartozik, hogy felszámolták a Keleti és a Nyugati pályaudvarokon működő segítőpontokat, és minden Ukrajnából érkező menekültet buszokkal egyenesen a BOK Sportcsarnokba szállítanak. Megpróbáltunk utánajárni, miként lehetséges, hogy a kormány a háború huszonhetedik napján szervezte meg az egyébként folyamatosan érkező menekültek ellátását.
Nincs illetékes
Válaszokat azonban nehezen kaptunk, nem egyszerű ugyanis a dolga annak, aki közelebbről szeretné megfigyelni a csarnokban kialakított létesítmény működését. A sajtólátogatásra kedden mindössze két órát engedélyeztek, mindezt pedig meglehetősen szervezetlen és kaotikus keretek között. A Fővárosi Kormányhivatal Védelmi Bizottságának munkatársai nagy számban jelen voltak a helyszínen, nyilatkozni azonban egyikük sem szeretett volna. A sajtófőnök, Nyerges Zoltán többször kategorikusan kijelentette, hogy semmilyen sajtóorgánum számára nem állhat rendelkezésre, nem válaszol a kérdésekre, azokat csak a menekülteknek és a civil szervezetek munkatársainak tehetjük fel – holott egyáltalán nem ők felelnek a központ működtetéséért. Kérészéletű próbálkozásaink után igen hamar kiderült, hogy a kormány által kialakított tranzitpont sajtónyilvános időintervallumában egyetlen olyan ember sem tartózkodik a helyszínen a kormány képviseletében, aki hitelesen tud, vagy egyáltalán akar válaszolni a szervezéssel, adatokkal, részletekkel kapcsolatos kérdésekre.
A helyszín első ránézésre rendszerezettnek tűnt, a különböző kordonokkal elkerített részlegeknél tábla jelzi, milyen típusú segítséget kaphatnak ott az érkezők. Található itt gyereksarok, orvosi ellátás, étkezde, utazással kapcsolatos segítség, információs pont, a szolgáltatások pontos működéséről kérdezve azonban mindig azt a választ kaptuk, hogy olvassuk el a Miniszterelnökség erről szóló közleményét. Bár a részletekről senkit nem tájékoztattak, érződött, hogy a létesítmény kerekei egyelőre nem minden esetben forognak olajozottan. A helyszínen cirkáló katonák és rendőrök pedig szigorúan őrizték a területet, velük szóba elegyedni, munkájukat dokumentálni nem lehetett.
A civileknek könnyebb
Az egyik legfontosabb változás a pályaudvarokon kialakított segítőpontokhoz képest, hogy a civil szervezetek nem egyszerre, hanem egyenként, rotációs beosztásban, tizenkét órás műszakokban vannak jelen a BOK-ban. Ők azok, akik az étkezdének nevezett részlegen kezelik az adományokat, és élelemmel látják el a menekülteket. Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat egyik önkéntese szerint az enyhe káosz nemsokára rendeződni fog. Üdvözlendőnek tartja, hogy a zónát egy átlátható, fedett területen alakították ki. Utalt arra is, hogy a munkaterületek elkülönítése jelentősen megkönnyíti az önkéntesek munkáját, hiszen így nem minden típusú segítségért ők a felelősek.
A Migration Aid alapítója, Ujhelyi István – aki önkéntes tolmácsi minőségében volt jelen a helyszínen – ellenben készséggel világított rá a kormány tranzitzónájában fennálló problémákra. Szerinte a Keleti pályaudvaron végre kialakult egy rend, és többek között azért sem tartja kifejezetten indokoltnak a BOK Sportcsarnok épületébe való költözést, mert a menekültek jelentős része továbbutazik. Problémaként említette azt a jelenséget, amit már mi is feszegettünk, hogy a menekülteket a Keleti pályaudvar előtt leszállítják a vonatokról, és buszokkal a tranzitzónába szállítják őket. „Huszonhét nappal a háború után létrehozni ezt a központot olyan, mint amikor az esküvői ruha a keresztelőre készül el” – érzékeltette a kormány lépésének késői jellegét.
Vannak gondok
Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a szálló hermetikus elzárása előidéz olyan típusú gondokat is, amelyek a Keleti Pályaudvaron könnyen orvosolhatónak bizonyultak, például a dollárról, euróról való pénzváltási lehetőség hiányát, illetve azt a rengeteg ukrán menekültet érintő helyzetet, hogy a magukkal hozott hrivnyát senki nem hajlandó beváltani. Mint mondta, az érkezők hiába kapnak mobilkártyát internettel, arról telefonálni nem tudnak, a feltöltési lehetőség pedig szintén nem adott a létesítményben, az önkéntesek kénytelenek a csarnokon kívüli közterületen található újságárushoz kísérgetni a menekülteket. „Nekünk, önkénteseknek természetesen kényelmesebb itt, hiszen melegben vagyunk és le tudunk ülni, a menekülteknek azonban csak egy plusz nyűg ide eljönni” – szögezte le. Hozzátette, az egész felállásban az ellátás a legzűrösebb, állítása szerint ugyanis a védelmi bizottság tagjai sokszor nem engedik be az adományokat, így rendszeres, hogy nincs elegendő élelem.
A védelmi bizottságot az elmondottakról szintén nem tudtuk megkérdezni, így nem derült ki, hogy a felsorolt problémákat milyen keretek között oldanák meg. Érkezésünk előtt egy órával egyébként Orbán Viktor is ellátogatott a nemrég életre hívott tranzitzónába, azonban sem vele, sem az illetékes államtitkárral nem találkoztunk.
Pelva Csenge
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója