Magyarország
Tanársztrájk, diáktüntetés
Jól sikerült a határozatlan időre meghirdetett tanársztrájk első napja, de máris számos helyen akadályokba ütköztek a pedagógusok – mondta az RTL reggeli műsorában Nagy Erzsébet.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja megköszönte a Helsinki Bizottság jogászainak segítségét, nélkülük ugyanis nem bírták volna egyedül kezelni a változatos, a sztrájkot ellehetetleníteni próbáló akciókat. Nagy Erzsébet szerint maga a felhívás betöltötte a szerepét, sikerült rávilágítani a közoktatás nagyon súlyos problémáira, és az, hogy a diákok is kiálltak sztrájkoló tanáraik mellett, egészen megható – mondta. A Kossuth-téri tüntetésen a diákok mellett a felszólalt Berg Judit is. Az író már korábban is kiállt a pedagógusok mellett. A diákoknak most arról beszélt, hogy a közoktatás gyakorlatilag összeomlott, nincs idő várni. „Sok fiatal eleve nem is megy tanárnak, pedig kedve és tehetsége is lenne hozzá. Most kell változtatni. Aki ma pedagógusként dolgozik, hős.” Berg Judit szerint a centralizált oktatás, az intézményvezetők kezéből kivett hatáskörök megbénítják az iskolákat, a központilag ránk erőltetett tankönyvek pedig tele vannak hibákkal.
A pedagógus érdekképviseletek hosszú küzdelemre készülnek, mert Nagy Erzsébet szerint bármilyen összetételű kormány lesz április 3-a után, a döntéshozók nem hitegethetik tovább a nemzet napszámosait. „Valamit muszáj lesz adni, csak az a kérdés, hogy mennyit. Olyan nagy a lemaradás, hogy ha dupláját adják a béreknek, akkor tartunk ott, hogy a mostani minimálbérhez lesz kötve a bértábla” – jegyezte meg. A kormány részéről Gulyás Gergely jogosnak nevezte a pedagógusok követeléseit, szerinte azok teljesítése a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata. Azt is mondta, hogy a tanárok 87 százaléka nem sztrájkolt. A miniszter azért is fontosnak tartotta a normális tanulmányi rend fenntartását, mert az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt a közösségben történő oktatás rendkívüli nehézségekbe ütközött.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója