Kiemelt hírek
Orbán: Márki-Zay egy „kihűlt kődarab”
Az ellenzék ekézésével indította március 15-i ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth téren. Mint mondta, megüzenték a „baloldalnak”, ők a jobboldalon „nem jámbor lúzerek”, akik megijednek Brüsszeltől, Soros Györgytől és társaiktól, akik szerintük a baloldal mögött állnak, hanem harcolni fognak.
Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet neve említése nélkül „egy földbe csapódott, kihűlt kődarabnak” titulálta Orbán, és szerinte a kormány ellenfelei a teljes szétesés szélén állnak. Saját pártjának esélyeiről azonban optimistán nyilatkozott:
„Nem is emlékszem, mikor álltak ennyire jól a csillagok 19 nappal a választások előtt” – jelentette be büszkén. „Az erős népeké a jólét, az önbizalom, a biztonság és a nyugodt élet, őket kedveli a szerencse, és ők mindig a talpukra esnek” – fordult rá ezután saját eredményeinek hangoztatására. Orbán szerint „tekintélyt parancsoló erővel” lehet erős országot vezetni, olyat, ami „nem szakad ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog.” „Támogatjuk a családokat, és létrehoztunk egymillió új munkahelyet, csökkentettük a rezsit, és hazaküldtük az IMF-et. Nem téríthet le az utunkról sem a háború, sem a baloldal április 3-án” – érvelt pártja mellett a kormányfő. Egymillióval több állampolgárról, és mindenki számára elérhető munkalehetőségekről is szót ejtett a kormányfő, aki azzal is elbüszkélkedett, hogy „végre van belevaló külpolitikánk, lesz ütőképes hadseregünk, világszínvonalú hadiiparunk, és tiszteletet parancsoló egyetemeink”.
Az ukrajnai háborúra utalva Orbán arról is beszélt, hogy „Közép-Európa csak egy sakktábla a világ nagyhatalmai számára”, és a nagyhatalmak fel is áldoznak bárkit, aki gyenge. „Az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni” – nyugtatta meg azért a pacifistákat is.
Örömét fejezte ki, hogy pont most nő lett a köztársasági elnök, mivel szerinte a nők építik a békét, és rájuk kell hallgatni, ha ki akarunk maradni a háborúból. „Ezt a választást meg kell nyernünk, és meg is fogjuk nyerni, és akkor béke, biztonság és nyugalom lesz Magyarországon” – buzdította híveit beszéde végén Orbán.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!