„Már csak Istenben bízhatunk”

A menekültválság elérte Budapestet is, a BMSZKI Gyáli úti épületébe már több száz menekült érkezett hétfő estig.

„Fogalmam sincs, mi lesz. Mit gondol, mikor tudunk majd visszamenni?” – kérdezett vissza egy könnyeivel küszködő középkorú hölgy.

Az orosz–ukrán háború miatti menekültválság elérte hazánk fővárosát. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) gyakorlott munkatársai azonban láthatóan remekül kezelik a drámai helyzetet, miközben százával érkeznek – többségében kárpátaljai – családok a Gyáli úti intézménybe. Elmondható, hogy többségében 8-12 fős, tágabb értelemben vett családok találtok ott menedéket, főleg a vidéki városokból, nagyszülők, szülők és karon ülő gyerekek egyaránt. A szociális dolgozók tapasztalatai szerint nem engedik el egymás kezét, nem akarnak elszakadni egymástól. Összetartanak, a család egysége és biztonsága az elsődleges számukra. Együtt menekültek el a háború borzalmai elől, de nehéz olyan, a menekültek számára felajánlott fővárosi ingatlant találni, ahol együtt tudnának maradni. 

Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

A jelenlegi becslések szerint a Gyáli úton menedéket lelt emberek negyven százaléka gyermek, kiskorú, pár hetestől a kamaszokig. Az orosz agresszió elől elmenekült csöppségek egymást ringatják álomba a családok számára kialakított termekben. Az intézményben napi háromszori étkezést biztosítanak. A szociális munkások, segítők a nap huszonnégy órájában dolgoznak, hogy kezelni tudják a krízist. Közben megoldást kellett találniuk új kihívásokra is: kéthetes gyerekek számára is megfelelő ellátást kell biztosítaniuk. Szerencsére a rengeteg felajánlás, a magyar társadalom példaértékű reagálása könnyít feladataikon. A BMSZKI munkatársai hozzá vannak szokva, hogy nehéz helyzetbe került embereken segítsenek, most kiemelt szükség van erre. Alapvetően hajléktalanok ellátásával foglalkoznak, de mivel volt szabad kapacitásuk, a fővárosi intézmény az ukrajnai menekültek befogadásával is elkezdett foglalkozni. 

„Vasárnap éjjel indultunk el, ma reggel érkeztünk meg ide. A férfiakat már nem engedték át. Akiket most látnak, azok már eleve átjártak dolgozni, vagy könnyebb volt a dolguk, mert kettős állampolgárok” – mondta egy háború elől menekülő tiszaújlaki nő, akinek nem okozott komolyabb nehézséget átjutni az ukrán-magyar határon, de a városból gyalog kellett megtenniük az utat a határig. Sokan karon ülő csecsemőkkel, kislányokkal és kisfiúkkal vágtak neki. A BMSZKI egyik munkatársa szerint sokan betegedtek meg, lázasodtak be amiatt, hogy órákig álltak és vártak a fagyban. „Rögtön elláttak minket, mindenki nagyon kedves volt” – mondta egy, a beregszászi járásból érkezett nő. Elmondása szerint a határon is rengeteg segítséget kaptak, amíg nem volt ingyenes számukra a vonat, a segítők dobták össze a vonatjegyet a menekülőknek. 

Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

„Ez a Putyin nem normális: lehet, hogy már nincs is hova hazamenni. Abban bízunk, hogy ki fognak békülni és akkor lesz hova hazamennünk” – mondta egy munkácsi férfi, aki akkor menekült el Ukrajnából, amikor még megvolt rá a jogi lehetősége. Az egyik sógoromat már be is sorozták, harcolnia kell az orosz csapatokkal szemben. Egy Csap városából származó nő szerint még mindig nagyon sokan vannak olyanok, akik szeretnének Magyarországra jönni. Sokan attól tartanak, hogy lezárják majd a határokat. „Sokan mennek tovább Prágába, Szlovákiába, Svédországba, Angliába. De én hova menjek? Magyar az anyanyelvem. Már csak Istenben bízhatunk” – mondta.

Péter Alvarez