Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Róna Péter az ellenzéki államfőjelölt

Létrehozva:

Fotó: Dudás Szabolcs

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai.

A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – jelentették be az ellenzéki pártok.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk. […] Az Egységben Magyarországért pártjai a közvetlen államfőválasztást támogatják, így, ha az új ciklusban sikerül módosítani az alkotmányt, a következő elnök személyéről a választópolgárok dönthetnek majd” – közölte Márki-Zay Péter.

Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. 1990-ben a rendszerváltás után amerikai karrierjét hátrahagyva tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, majd megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t. Bekapcsolódott a magyarországi akadémiai világba is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nemzetközi jogi tanszékén lett óraadó 2004 és 2010 között. 2006-ban címzetes egyetemi tanári rangot kapott. Tapasztalatait 2008-ban a nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalások során tanácsadóként vette igénybe a magyar kormány, 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett.

Az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi társelnökeként segítette az LMP munkáját. A hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi elnökválasztáson.

 „Egy hónappal ezelőtt kértem fel Róna Pétert, az Oxfordi Egyetem tanárát, vállaljon szerepet az államfőjelölésben. Tegnap este pedig a pártelnökök meghozták a döntést: Róna Péter lesz az egységes ellenzék köztársaságielnök-jelöltje! Gratulálok tanár úr!” – írta külön közleményében a Jobbik elnöke.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink