Kiemelt hírek
Nem lesz korcsolyapálya a Naplás-tóból
Felröppent a hír, hogy az ellenzék korcsolyázótavat létesítene a védett Naplás-tavon. Mivel a kerületben nemrég épült egy, a nagyközönség által nehezen hozzáférhető jégcsarnok, ámde a Naplást évek óta használják korcsolyázásra a kerületiek, elindult a szóbeszéd is, melyet ki örömmel, ki felháborodással fogadott. A Pesti Hírlap utánajárt a pletykáknak.
„A kormányváltás után korcsolyázhatnak majd a 16. kerületiek a Naplás-tavon” – jelent meg a napokban a hír, amelyre sokan felkapták a fejüket, tekintve, hogy a Szilas-patak árvízvédelmi duzzasztásával létrejött Naplás-tó nem csak Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, de környékével együtt a legnagyobb fővárosi helyi jelentőségű védett terület. Fürödni benne tilos, korcsolyázni rajta tilos és életveszélyes.
A képlet egyszerű: tilos
Amint a tóval foglalkozó Wikipédia szócikk is fogalmaz: „A terület egykor rendkívül gazdag faunája azonban fokozatosan egyre jobban megsínyli az ember közelségét. Ezért látogathatóságát rendelet szabályozza. Az alsó-, a felső lápréten, valamint a tótól északra található fűzláp területén közlekedni csak gyalogosan, a kijelölt utakon megengedett. Ez alól csak a tudományos célú jogerős természetvédelmi hatósági engedély jelent kivételt. A nádasban április 1. és október 30. között mindenféle közlekedés és tartózkodás tilos. […] A terület népszerű szabadidős úti cél a környékbeliek számára. Kedvelt kirándulási célpont, tematikus tanösvényekkel, kilátóval, nyaranta horgászhely is. Tilos a tóban fürödni, télen pedig a jegére lépni, mivel – többek között – az egyenetlenül befagyó vízfelületen tartózkodni életveszélyes – erre a Rákosmenti Mezőőr Szolgálat munkatársai lehetőség szerint mindenkit figyelmeztetnek – és az élővilágnak sem kedvez ez a téli szórakozási forma, ami tilalmát a Budapest helyi jelentőségű védett természeti területeiről szóló rendelet is tartalmazza.”
A jégcsarnok nem erre épült
Vajda Zoltán független önkormányzati képviselő – aki korábban az Együtt színeiben került be az képviselőtestületbe – egyben az ellenzéki pártok közös országgyűlési képviselője közösségi oldalán fejezte ki felháborodását, hogy a 2 milliárd forintból felépített kerületi jégcsarnokba csak hetente egyszer járhatnak be a lakosok, akkor is csak 3 órára. Mindezt a TAO-pénzes közpénzből. Mint írja: „A 16. kerület polgárai is megérdemlik, hogy szabadon mehessenek korcsolyázni. Ezért is javasoltam, hogy a karácsonyi időszakban létesítsünk korcsolyapályát, ahol mindenki jól érezheti magát, a kerületi árusok pedig eladhatják portékáikat.”
A mellékelt videóban a képviselő úgy fogalmaz, hogy „…az igény onnan indult, hogy a Naplás-tónál veszélyes és ezért nem lehet korcsolyázni. Ez az én javaslatom – már jó sok évvel ezelőtt az volt – hogy a karácsonyi időszakban egy ideiglenes korcsolyapálya épüljön, esetleg hangulatos büfékkel, ahol lehet fogyasztani, forró teát inni és a kerületi kézművesek eladhatják a portékáikat.” Vajda szerint mindezt a jégcsarnokra fordított közpénz mindössze egy százalékából is meg lehetett volna oldani. Ugyan a jégcsarnok nagyközönség előtti megnyitásán, a látogatási idő meghosszabbításán és – a közelebbről meg nem nevezett helyen létesítendő – ideiglenes korcsolyapályán kívül más megoldási javaslatot nem tett a képviselő, a kerületben – pozitív és negatív felhanggal egyaránt – terjedni kezdett a hír, hogy korcsolyázni lehet majd a Naplás-tavon.
Ideiglenes pályát akar
A Pesti Hírlap megkereste Vajda Zoltánt, mi igaz a hírekből. A képviselő elmondta, a kerületi korcsolyapálya a szívügye, több olyan javaslata is volt az önkormányzatban, amely ideiglenes, az adventi időszak alatt, a szélesebb közönség számára elérhető korcsolyapálya létesítéséről szólt. „Én magam is korcsolyázom és a gyermekeim is korcsolyáznak. Budapestnek szinte az össze kerületében van ilyen” – fogalmazott ennek okairól. A Naplás-tavon létesítendő korcsolyapálya azonban szerinte sem lehet megoldás. Ahogy lapunknak fogalmazott: „A kerületi lakosok – mi magunk is – nagyon sokszor a Naplás-tóra mentünk ki korcsolyázni, amikor befagyott. De a Naplás-tó erre nem alkalmas, illetve formálisan szabálytalan is ott korcsolyázni, amikor befagy, akkor kitesznek egy táblát, hogy nem szabad. Van, amikor betartatják, van amikor nem. Ezt csak arra mondom, az, hogy a Naplás-tavon szeretnek az emberek korcsolyázni, annak a jele, hogy igény van a kerületi lakosokban, hogy télen korcsolyázzanak és jobb híján odamentek. Az én javaslatom az volt, hogy épüljön – legalább a téli időszakra – ideiglenes korcsolyapálya.” Tisztázó kérdésünkre, hogy ez a tavon vagy máshol létesülne-e az ő elképzelései szerint, azt felelte, hogy ő csak javaslatokat tett – például az önkormányzat előtti parkra –, de más helyszíneket is el tud képzelni, amelyek kiválthatják a Naplás-tavat.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!