Magyarország
Évértékelővel rúgja be a kampányt Orbán Viktor
Hivatalos, hogy február 12-én fogja megtartani évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, ami egybeesik az országgyűlési választás kampány hivatalos kezdetével is.
Egy év kihagyás után, február 12-én tartja Orbán Viktor miniszterelnök a következői évértékelő beszédét – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A kampány hivatalosan február 12-én indul, így a miniszterelnök, pártelnök beszéde a hivatalos országgyűlési kampány kezdetét is jelenti. Most a választások évében a kampány utolsó hónapjaiban külön jelentősége van a miniszterelnöki éves helyzetértékelésnek, azért is, mert Orbán Viktor általában nem a szűkebb éves keret közt szokott értékelni, a beszéde tágabb kitekintéssel bír, a stratégiai ívvel. A 2010-es kormányváltás óta elhangzott beszédek közös vonása, hogy Orbán Viktor ilyenkor beszélt a gazdaság, a középosztály és a családok megerősítéséről. Legutóbb 2018 februárjában tartott Orbán Viktor olyan évértékelő beszédet, ami egybe esett az országgyűlési választás kampányával is. A miniszterelnök, aki a kampányra készülve kijelentette: a kormánypártokat a higgadtság jellemzi, így nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van. Szavai szerint az ország minden szempontból elérte függetlenségét, de felhívta a figyelmet arra is, hogy hazai és külföldi internacionalisták akarják a hatalmat megszerezni, bevándorlóországgá téve hazánkat. A koronavírus járvány miatt utoljára 2020-ban mondott évértékelőt Orbán Viktor. A miniszterelnök akkor kijelentette, hogy a kormány folytatni kívánja a családvédelmi lépéseket, továbbá fontos feladatnak nevezte a gazdasági növekedés fenntartását és a munkahelyek megőrzését, aminek alapjául az adócsökkentést jelölte meg.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója