Magyarország
Egy kórház sorsa dönthet a választáson?
Az áprilisi választásra is hatással lehet a Veszprém megyei 3-as körzetben, hogy az utóbbi években, hónapokban többször került a címlapokra az ajkai Magyar Imre Kórház – írja a 24.hu.
A lap szerint a térség politikai térképét egy hasonló ügy egyszer már átrajzolta, a tapolcai kórház átszervezése miatt a Fidesz helyben jelentősen meggyengült. Az ajkai intézmény története megmutatja, mik a magyar egészségügy Achilles-sarkai: elöregedő műszerek, elfogyó és bérfeszültségben élő dolgozók és a minderre rátelepülő Covid-világjárvány.
Azt írja, 2012 nyarán a tapolcai kórházban megszűnt az aktív fekvőbeteg ellátás, a soron következő választáson pedig a Fidesz elveszítette az 1998 óta birtokolt polgármesteri posztot, ami így 2014 óta a Jobbiké. A Deák Jenő Kórház átszervezése a parlamenti választásokra is hatással volt, hiszen bár 2014-ben a térséget 1998 óta a parlamentben képviselő fideszes Lasztovicza Jenő még nyerni tudott a megosztott ellenzékkel szemben, a kormánypárti politikus halála miatt kiírt 2015-ös időközi választáson a jobbikos Rig Lajos győzött. Igaz, 2018-ban megint a Fideszé lett a körzet.
Rig – aki a 2022-es választáson a térség közös ellenzéki jelöltje lesz – győzelmének egyik oka kétségkívül az az ádáz harc volt, amit a tapolcai kórház volt ápolójaként és vezető asszisztenseként az intézmény aktív betegágyainak visszaszerzéséért folytatott.
Nyilván egyéb tényezők is közrejátszhattak a Fidesz vereségében a 2015-ös időközin,
de jól látszott, mekkora az elégedetlenség az egészségügy terén, mekkora a mozgósító ereje egy kórház sorsának. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető elemzője szerint egy kórházi osztálybezárás után azt érezhetik a helyiek, hogy a közszolgáltatások minőség romlik, hiszen a jólét érzéséhez hozzátartozik, hogy van működő egészségügy. Az elemző szerint a Veszprém megye 3-as választókörzetének hosszú évekre visszanyúlóan érdekes problémája az egészségügy, amely egy kampányban egyébként is kiemelt szakpolitikai kérdés. „Összetett és komplex ágazatról van szó”, amiben nehéz stratégiát megválasztani, „de könnyű elrontani”.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója