Kiemelt hírek
Mindenképp megtartják a téli olimpiát
Az viszont biztos, hogy csak Kínában élők nézhetik élőben a versenyeket.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasszák a pekingi téli olimpiát.
A kérdés a koronavírus omikron variánsának megjelenése miatt vetődött fel, ám ifjabb Juan Antonio Samaranch, a NOB pekingi olimpiai koordinációs bizottságának vezetője kedden határozottan kizárta a halasztás lehetőségét. Kijelentette, hogy az eredeti, februári időpontban tartják meg a játékokat.
„Az elmúlt két évben, ebben a Covid-világban az élet minden területén megtanultuk, hogy rugalmasnak kell lennünk és gyorsan kell alkalmazkodnunk a változó körülményekhez. Pekingben ezt megtettük. Mindenre felkészültünk, a szervezőknek minden lehetséges szituációra van tervük” – mondta Samaranch.
A sportvezető biztos benne, hogy az olimpián résztvevők helyiektől történő elkülönítésével képesek lesznek megküzdeni a járvánnyal akkor is, ha rossz irányba változik a Covid-helyzet.
„Így most boldogan jelentjük be, hogy a tervezett időben és formában ünnepelhetjük majd a játékokat” – jegyezte meg a spanyol bizottsági elnök.
Christophe Dubi, az olimpia ügyvezető igazgatója kedden arról beszélt, hogy egyelőre a szervezők a jegyeladással kapcsolatos terveiket még nem jelentették be, de megerősítette, hogy a helyiek úgy számolnak, lesznek majd nézők a versenyeken.
„Azt gondolom, hogy néhány héten belül megszületik a végleges döntés a nézőkről, mert később már fizikailag lehetetlen lenne lebonyolítani az értékesítést” – nyilatkozott Dubi.
Az már szeptemberben eldőlt, hogy a február 4-én rajtoló téli olimpián csak kínai lakosok lehetnek a lelátókon.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!