Kiemelt hírek
Magyarokról neveztek el kisbolygókat
A felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon.
Tizenöt kisbolygót neveztek el magyar személyiségekről, csillagászokról, fizikusokról és más tudományágak művelőiről, köztük Karikó Katalinról – írta Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa, a Szeged Asteroid Program vezetője a csillagaszat.hu hírportálon megjelent cikkében.
Az aszteroidákat munkatársaival közösen felfedező szakember kifejtette, hogy a kisbolygók elnevezése régi hagyomány: a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon felfedezettjének. Eleinte az új kisbolygók a felfedezés után azonnal nevet kaptak, később már meg kellett várni, hogy megsorszámozzák őket, aminek feltétele a pontos pályaszámítás, a biztos azonosítás. Ezt követően tíz év áll a felfedező rendelkezésére, hogy nevet találjon a kisbolygónak.
A kutató felidézte, hogy Magyarország az 1930-as, 40-es évek fordulóján öt éven át „kisbolygó nagyhatalomnak” számított, ekkor a Svábhegyi Csillagvizsgálóban Kulin György vezetett keresőprogramot. Ezt 1997-ben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésében indított kisbolygó-megfigyelési program keretében újították föl. Az azóta felfedezett csaknem kétezer aszteroida jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövével találták a csillagda kutatói, valamint az SZTE és az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói, munkatársai.
A Nemzetközi Csillagászati Unió munkacsoportja november végén több tucat kisbolygó elnevezését hagyta jóvá. Ezek közül több magyar csillagász, a Konkoly Obszervatórium egykori és jelenlegi munkatársai – Tóth Imre, Paparó Margit, Oláh Katalin, Kelemen János, Ábrahám Péter, Virághalmy Géza, Barcza Szabolcs – nevét viseli. Aszteroidát neveztek el Karikó Katalin biokémikusról, Vass Imréről, az aggteleki Baradla-barlang egyik legismertebb kutatójáról, Schick Béláról, a modern allergológia és immunológia egyik megalapítójáról, Guckler Károlyról, a fővároskörnyéki sikeres erdősítési munkák egykori irányítójáról, Schulek Frigyes építészről, Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok vívóról, Miroslav Mesaros szlovák matematika és fizika szakos tanárról, amatőr csillagászról, valamint Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről, pedagógusról, gazdasági szakíróról is.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója