Kiemelt hírek
Szlovákia ismét kijárási tilalmat vezet be
Bezárnak minden éttermet és nem létszükségletű boltot.
Akik nem oltatják be magukat, vagy akik 180 napnál régebben estek át a koronavíruson, azoknak hétnaponta kell negatív teszteredményt felmutatni.
A munkahelyekre év végéig csak teljesen beoltott személyek, negatív teszttel rendelkezők vagy olyanok mehetnek be, akik 180 napnál nem korábban estek át a víruson – írja az Új Szó nyomán a Telex.
A szlovák államfő már napokkal korábban elismerte, hogy óriási a baj. „Jelenleg mi vagyunk a legrosszabb helyzetben lévő ország a világon, ami az új fertőzöttek lakosságarányos számát illeti. A kórházak teljesítőképességük határán állnak, és kénytelenek az ellátást korlátozni, a kimerült egészségügyi személyzet segítséget kér” – fogalmazott. „Ideje végre hallgatni a szakértőkre” – mondta Zuzana Čaputová
Eduard Heger miniszterelnök azt is bejelentette, hogy szerda éjféltől 90 napos veszélyhelyzet lesz érvényben Szlovákiában. A Paraméter azt is írja, hogy kijárási tilalom is lesz az országban, ami alól egyedül a hajnali 1 és reggel 5 közti időszak jelent kivételt. A lezárás alól mentesülnek: az alapvető cikkeket áruló boltok, a bankok, a biztosítók, az autójavító műhelyek, az e-shop kiadóhelyek, a gyógyszertárak, a látszerészetek, a mobilszervízek és a gyógyfürdők. A vendéglők az ablakon kiadhatnak ételt. Állatot is lehet sétáltatni 500 méteren belül, ahogy állatorvoshoz szállítani is.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója