Nagyvilág
Veszélyes a helyzet Boszniában
Bosznia-Hercegovinát a szétesés fenyegeti – figyelmeztetett Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának írt első jelentésében, amelybe kedden tekintett bele a sajtó.
A főképviselő úgy véli, valós az a fenyegetés, amelyet Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja ismételget évek óta: az ország szerbek lakta része elszakadna Bosznia-Hercegovinától, és független állammá válna. A jelentés szerint a boszniai szerbek utóbbi hetekben tapasztalt bejelentései – hogy kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, valamint a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből – aggodalomra adnak okot, és voltaképpen az elszakadást készítik elő, hiszen aláássák az állam működését, írja az MTI.
Christian Schmidt szerint amennyiben a boszniai szerbek valóban meglépik ezeket a lépéseket, és a nemzetközi közösség mindezt szó nélkül hagyja, akkor az nem csupán az ország, de az egész térség békéjét és stabilitását fenyegeti, és semmissé teszi az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni egyezményben foglaltakat, amelyek megalapozták Bosznia-Hercegovina létrejöttét.
Milorad Dodik a nemzetközi főképviselő állításait propagandának nevezte, amelyek célja az, hogy Christian Schmidt elnyerje a muszlim vallású bosnyákok szimpátiáját. Mint mondta, amennyiben a dokumentum az ENSZ BT elé kerül, az szégyent fog hozni a főképviselőre, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a testület nem fogad el ilyen jelentést, sőt, a főképviselő sem beszélhet az ENSZ BT előtt.
Az 1992-1995-ös boszniai háború után Bosznia-Hercegovinát két régióra osztották, a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-Hercegovinai Föderációra. A két országrésznek saját kormánya és parlamentje, valamint intézményrendszere van, de az országrészek képviselői a szövetségi intézmények munkájában is részt vesznek.
Az ENSZ BT kedden tárgyalt volna a boszniai jelentésről, a meghallgatást azonban elnapolták.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója