Kiemelt hírek
Katonai puccs zajlik Szudánban
Szudánban a hadsereg hétfőre virradóan őrizetbe vette az átmeneti kormány több civil tagját az al-Hadasz hírtelevízió szerint.
Az ország egyik legjelentősebb demokráciapárti szervezete puccsnak minősítette a történteket, és tüntetésekre szólított fel.
A szudáni tájékoztatási minisztérium időközben megerősítette a hírt, miszerint a hadsereg kormánytagokat vett őrizetbe, de nem közölték, hogy kiket, és hogy hol tartják őket fogva.
Az al-Hadasz meg nem nevezett forrásokra hivatkozva beszámolt arról, hogy házi őrizet alá került a miniszterelnök, Abdullah Hamdok is. Jóllehet a hír valódiságát egyelőre nem lehet ellenőrizni, helyszíni beszámolók szerint a politikus házát egyenruhás emberek vették körül – írja az MTI.
Hírügynökségek ugyancsak szemtanúkra hivatkozva azt közölték, hogy a fővárost körbevette a hadsereg, a lakosok pedig az utcára vonultak tiltakozásul, és autógumikat gyújtottak fel.
A 2019-es kormányellenes tüntetéseket megszervező Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) tiltakozásra és általános sztrájkra szólított fel.
Az al-Arabíja pánarab hírtévé arról értesült, hogy lezárták a kartúmi nemzetközi repülőteret.
Szombaton az amerikai kormány „Afrika szarvával” foglalkozó különmegbízottja, Jeff Feltman Kartúmban megbeszélést folytatott több szudáni civil és katonai vezetővel, köztük Hamdokkal. Ennek során a különmegbízott közölte: Washington támogatja a szudáni demokratizálódási folyamatot.
Szudánban ismét hetek óta tüntetnek demokratikus reformokért, a demonstrációk miatt a miniszterelnök válságstábot hívott össze. Az emberek egyebek között azt követelik, hogy a katonák távozzanak a kormányból.
Az országot harminc évig Omar el-Besír elnök irányította kemény kézzel, a hadsereg azonban 2019-ben megbuktatta. Ezután a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.
Besír megbuktatása óta egy úgynevezett szuverén tanács vezeti Szudánt, amely a civilek és a hadsereg közötti törékeny hatalommegosztási egyezményen alapul. A terv szerint 2024-ben tartanának választásokat az országban.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!