Magyarország
Átadták a Világ Igaza kitüntetést
A Holokauszt túlélői ezzel a díjjal jutalmazzák a második világháború során zsidó életeket mentő hősöket.
A Belügyminisztériumban megrendezett csütörtöki megemlékezésen Pintér Sándor belügyminiszter és Yacov Hadas-Handelsman, Izrael állam nagykövete adta át az elismerést. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet az izraeli parlament 1953-as törvénye alapján díjazza a Világ Igaza kitüntetéssel a vészkorszak idején hősiesen viselkedő személyeket.
Az izraeli nagykövet beszédében elmondta, hasonlóan az előző évi megemlékezésekhez, egyszerre érez bánatot és elégedettséget. Bánatot a zsidók megmagyarázhatatlan tömeges meggyilkolása miatt, de elégedettséget a Világ Igazainak bátorsága és hősiessége okán. A politikus a néhai Elie Wiesel szavaival élve úgy fogalmazott: „Az áldozatoknak leginkább nem az elnyomó kegyetlensége fájt, hanem a szemlélő hallgatása”.
Az idei díjazott a néhai Nagy Sándor és felesége, Bergován Mária volt, akik nevében leszármazottjuk, Nagy Sándor vette át az elismerést. Az ünnepségen a kimenekítés részleteit is elmesélték. Eszerint Nagy Sándor nyugalmazott honvédelmi tisztként kötött barátságot a zsidó származású Jellinek Mihállyal, ezt követően 1944 nyarán a Jellinek családot csillagos házba vitték. A családfő ezután kereste fel barátját, aki megígérte, segíteni fog nekik. Nagy hozzájuttatta Jellineket a Honvédelmi Minisztérium átutazási okmányához, amellyel ezt követően Jellinek szabadon közlekedhetett, és megszöktette a családtagjait a csillagos házból – egyesével, hogy ne keltsenek feltűnést. A 11 fős család a Nagy család zuglói otthonába, ahol gondosan elrejtett menedékhelyet építették a padló alá. Több átkutatás során sem buktak le, és majd fél éven át tudták bújtatni barátaikat. A háború után a Nagy házaspárt kitették otthonukból a kommunisták, és a férfi szülőfalujában, Újfehértón éltek életük végéig. Az eseményen jelen voltak a Jellinek házaspár ükunokái, akik gyertyát gyújtottak a hősök emlékére.
Pintér Sándor belügyminiszter beszédében úgy fogalmazott, a Világ Igaza kitüntetettjei magasra tették a mércét emberségből, szolidaritásból és jóakaratból, ugyanis saját életüket kockáztatták mások biztonságáért a történelem valaha volt legembertelenebb korában. Hozzátette: a díjjal azt akarják üzenni, hogy aki akár csak egyetlen embert is megment, az magát és a világot menti meg.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!