Kiemelt hírek
A tálibok főleg Németországra számítanak
Diplomáciai elismerést, pénzügyi támogatást és gazdasági együttműködést várnak.
Diplomáciai elismerést, pénzügyi támogatást és gazdasági együttműködést várnak a tálibok Németországtól – mondta az Afganisztánt uraló iszlamista mozgalom szóvivője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.
Zabihullah Mudzsáhid kiemelte, hogy az afgán lakosság támogatja a tálibokat. „Különben hogyan tudtuk volna tíz nap alatt meghódítani az országot?” – jegyezte meg. Kifejtette: a hatalom megszerzése után a megbékélésre és a lakosság jólétére kell törekedni. Ezért be kell indítani a gazdaságot, és munkahelyeket kell teremteni, amihez a nemzetközi közösség és benne Németország segítsége is szükséges.
Mint mondta, a tálibok erős és hivatalos diplomáciai kapcsolatot akarnak kiépíteni a németekkel, akik mindig is szívesen látott vendégek voltak Afganisztánban, és már a monarchia idején is sokat tettek az országért.
Később „sajnos csatlakoztak az amerikaiakhoz, de ez most már meg van bocsátva” – mondta Zabihullah Mudzsáhid. Kifejtette, hogy az új tálib kormány Németországtól és más országoktól is humanitárius segítséget vár és együttműködést az egészségügy, a mezőgazdaság és az oktatás területén.
A Welt am Sonntag kiemelte, hogy Zabihullah Mudzsáhid a kilencvenes években hatalomra jutott tálib vezetéshez képest új, fiatalabb, modernebb gondolkodású nemzedék talán legfontosabb képviselője, és tudja, hogy a nemzetközi közösség támogatásának feltétele az emberi jogok érvényesülésének biztosítása.
A lap szerint a mozgalomban továbbra is vannak „keményvonalasok”, akik a nagy befolyással rendelkeznek a fiatal harcosok között. A mérsékelt irányvonal pedig csak akkor kerekedhet felül, ha „gyakorlati eredményeket” tud felmutatni.
A Welt am Sonntag arról is írt, hogy az ország lakosságának fele – 18 millió ember – humanitárius segélyre szorul, és a segélyszervezetek éhínségtől tartanak. Ilyen tartós humanitárius válság menekülthullámokat indítana el, ezt pedig a német kormány mindenáron meg akarja akadályozni – jegyezte meg a lap.
A berlini vezetésnek azért is fontos az afganisztáni helyzet alakulása, mert Közép-Ázsián kívül Németországban él a legnagyobb afgán közösség, 280 ezer ember. Így sok szakértő szerint Németország lenne a fő célpont, ha menekülthullám indulna el Afganisztánból Európa felé.
Angela Merkel kancellár az augusztusi tálib hatalomátvétel óta rendre azt az álláspontot képviseli, hogy a német szervezetek egykori helyi munkatársainak védelme és az afgán lakosság érdekében tárgyalni kell a tálibokkal, de ez nem jelenthet diplomáciai elismerést.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója