Kiemelt hírek
Végleges helyre költöznek a koronavírus-járvány áldozatainak emléket állító kavicsok
A szervezők önkéntesek segítségét kérik a méltóságteljes költözés lebonyolításához.
A londoni szívek és a prágai keresztek mintájára Budapesten is született emlékhelye a koronavírus-járvány áldozatainak. A Margitszigetre kihordott kavicsok most még eredeti helyükön, a futókör pesti oldalán találhatók, egy fekete és egy nemzeti színű szalag mentén. Mindegyik kavicsra két szám került: egy sorszám és az elhunyt életkora, a hozzátartozók így könnyen megtalálhatják a szerettükhöz tartozó darabot. A Visi Piroska ötletéből megvalósult csendes és megrendítő kezdeményezés a pandémia áldozatainak mára már több mint 30 ezer kaviccsal állít emléket, a Margit híd lehajtójától induló sor pedig még a harmadik hullám idején érte el az Árpád híd lábát.
A megemlékezés hamar önálló életre kelt, ami egyszerre áll tettből, vagyis a kövek elhelyezésének gesztusából és magából a műből. A szervezők szerint mindez időközben az áldozatok szimbólumává is vált, hozzátartozók, gyászolók tették le a sorba mécseseiket, virágaikat, személyes emlékeiket, és hoznak magukkal kavicsokat is, némelyiken születési és halálozási dátum, keresztnév vagy festett szív látható, de van, amelyikre csak annyit írtak: „Mama”.
A Margitsziget látogatói sokáig nagyon ügyeltek a folyamatosan alakuló emlékműre, idővel azonban a tömeg és az időjárás kikezdte a sérülékeny rendszert. Több kavics elveszett vagy elkopott róla az írás, miközben megszületett az igény is arra, hogy az emlékhely véglegessé váljon. A szervezők ezért döntöttek úgy, hogy átköltöztetik a kavicsokat és pótolják az elveszett darabokat is. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze fogja most össze a feladatokat, miután az ötletgazdák azzal fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy segítsenek a futókör mellől egy méltóbb, csendesebb helyre telepíteni a köveket. Helyszíni szemle után a margitszigeti virágoskert kavicsos szegélyére esett a választás, ahol az egynyári és évelő virágdísz keretezheti a harmincezernél több áldozat emlékköveit. Ez a sziget legcsendesebb területe.
A költöztetés augusztus 27-én, pénteken kezdődik, és augusztus 29-én vasárnapig tart, önkéntes alapon segítenek a FŐKERT és a Budapest Brand, valamint a Városháza dolgozói, de várják az önkéntes civilek jelentkezését és segítségét is. Sőt, külön szép, hogy a költöztetés idején tartják Budapesten az Országos Főépítészi Konferenciát, és a nem hivatalos program részeként az ország 300 főépítésze szintén önkéntesen alapon segít a kövek méltóságteljes áttelepítésében.
„A háromnapos akció idején arra kérünk minden hozzátartozót, ismerőst, barátot, hogy jöjjön el és legyen részese az eseménynek. A futókör mellett felállított sátorban aktivisták szedik össze és 25 darabonként rendezik vászontáskákba az emlékköveket, amelyek egy rövid sétával átvihetők a virágoskertbe. Ott egy másik információs sátornál aktivisták segítenek sorba rendezni minden követ. A vászontáskákon csak Budapest logója van, semmi egyéb” – írta közleményében Bardóczi Sándor.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója