Kiemelt hírek
Káosz és amnesztia Afganisztánban
Joe Biden nem bánta meg, hogy kivonta az amerikai csapatokat Afganisztánból, ahol a tálibok vasárnap átvették a hatalmat. A kabuli repülőtéren kitört a káosz, több menekülő civil meghalt. Merkel és Macron összefogást sürget a menekültek érdekében, a tálibok kedden közölték, hogy általános amnesztiát hirdetnek az afgán tisztségviselőknek.
Határozottan kiáll az amerikai csapatok kivonásáról szóló döntése mellett Joe Biden amerikai elnök. „Az amerikai csapatoknak nem szabad harcolniuk vagy meghalniuk egy olyan háborúban, amelyet az afgán erők nem hajlandóak megvívni magukért” – közölte a Fehér Házban tartott hétfői beszédében. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy amennyiben a tálibok megtámadják az amerikai csapatokat, miközben a kiürítéssel kapcsolatos műveleteket hajtják végre, akkor az amerikai fellépés gyors, a válasz pedig erőteljes lesz. „Szükség esetén pusztító erővel védjük meg az embereinket” – mondta.
Az elnök maga is elismerte: az afganisztáni polgári kormány összeomlása gyorsabban bontakozott ki, mint amire számítottak.
A helyzet annyira súlyossá vált a kabuli repülőtéren, amelynek kifutópályáit az Afganisztánból menekülni próbáló emberek ezrei lepték el, hogy hétfő délután több órára fel kellett függeszteni a járatok indítását és fogadását. A káoszban legalább hét meghalt; többen lezuhantak egy amerikai katonai szállítógépről, amelynek belekapaszkodtak az oldalába a felszállás előtt.
Miután újraindult a forgalom, leszállt a német légierő szállító repülőgépe is: fő feladata a német állampolgárok evakuálása Afganisztánból, de Berlin ígéretet tett arra is, hogy segít annak a sok afgánnak is, akik a német kormánynak dolgoztak. Angela Merkel kancellár szerint a nemzetközi közösségnek támogatást kell nyújtania az Afganisztánnal szomszédos országoknak, hogy el tudják látni a segítségre szorulókat.
Emmanuel Macron francia elnök ugyancsak hétfőn közölte, hogy Franciaország továbbra is védelmet nyújt a legkiszolgáltatottabb embereknek, és kiveszi a részét a terhek igazságos elosztásából. Az államfő szintén szolidaritásra szólított fel.
A totális hatalmat megszerző tálib lázadók kedden bejelentették, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
A lázadók vasárnap hatoltak be Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.
mti/ph
(Kiemelt kép: WAKIL KOHSAR – AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója