Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Magyar filmesek nemzetközi fesztiválturnéja

Létrehozva:

Az idén nem csak nagy múltú filmeseink szerepelnek rangos nemzetközi fesztiválokon, hanem elsőfilmeseink is. Tegnap este a Szarajevói Filmfesztiválon debütált Kőrösi Máté első egészestés dokumentumfilmje, a magyar HBO támogatásával készült Dívák és szeptemberben a Velencei filmfesztivál közönsége láthatja először Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjét, melynek címe: Eltörölni Frankot.

Az idei filmes fesztiválszezon egyik szenzációja volt, hogy Mundruczó Kornélt és Enyedi Ildikót is meghívta a Cannes-i filmfesztivál legújabb alkotásaikkal. Mundruczó Evolúció című, a holokauszt traumájának átörökítésével foglalkozó drámája (aminek főszereplőjével, Láng Annamária színésznővel lapunkban interjút is közöltünk) a júliusban 74. alkalommal rendezett szemle első Premierek szekciójában mutatkozott be nagy sikerrel. Enyedi Ildikó Füst Milán regénye alapján készült Feleségem története című, nemzetközi sztárokkal forgatott, az Arany Pálmára is esélyes játékfilmjét végül a nézők ötperces vastapssal, a kritikusok elismeréssel jutalmazták. Mindkét filmet ősztől láthatjuk a magyar mozikban is.

Nem bináris doku

Júliusban Bakony Alexa első egészestés dokumentumfilmje, a Tobi színei – aminek nemzetközi premierje idén márciusban a Brit Filmintézet (BFI) rangos londoni Flare fesztiválján volt –, meghívást kapott a thesszaloniki dokumentumfilm-fesztiválra is. A rendezőnő, aki lapunknak júniusban interjút is adott, négy és fél éven át követte érzékeny tekintettel a szabolcsi faluban élő, női testbe született, de másként azonosuló, identitását kereső tinédzser és kivételesen támogató családja történetét, létrehozva a nem csak Magyarországon, hanem az egész régióban első nem-bináris filmet. A szakmai zsűri Thessalonikiben ezért különleges díjjal jutalmazta: „A Mermaid-díjat a Tobi színeinek ítéljük a nem bináris identitás és az útkeresés friss ábrázolásáért, az érzékeny fényképezésért és azért, mert hangsúlyosan kiáll az LMBTQI+-jogok mellett abban az európai országban, ahol azok jelenleg sérülékenyebbek.” 

Filmeseink Szarajevóban

Tegnap este a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált a magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Dívák. Kőrösi Máté rendező első egész estés dokumentumfilmje a rangos Szarajevó Szíve díjért is verseng. Az egyedi látásmódú felnövéstörténet középpontjában Szani, Tina és Emese, vagy ahogy magukat hívják, a Dívák állnak. Három talpraesett, vagány, érzékeny húszéves lány, akik keményen küzdenek, hogy eddigi problémás hátterükből kitörve végre leérettségizzenek és megkezdjék felnőtt életüket. Az SZFE dokumentumfilm-rendező szakán 2019-ben végzett Körösi Máté a filmfesztiválszereplés kapcsán elmondta: „Hihetetlen boldog vagyok, egyrészt mert elsőfilmesként, főként elsőfilmes alkotó csapattal jó lesz lezárni méltó módon ezt a 3 éves folyamatot, másrészt mikor elkezdtem forgatni a Dívákról, megígértem nekik, hogy szép helyen lesz a premier. Szarajevó amellett, hogy egy fantasztikus filmfesztivál, egy gyönyörű város is.” 

A Szarajevói filmfesztiválra idén a Dívákkal együtt öt magyar filmet hívtak meg: Szakály Réka Reduction című animációs kisfilmjét (itthon a Friss Hús nemzetközi rövidfilm fesztiválon a legjobb animációs filmnek választották), Bíró Bálint Félhomály című rövid dokumentumfilmjét, Rudolf Olivér rendező Fonica M-120 című kisfilmjét, és itt lesz Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjének világpremierje is. Utóbbi film (amiben szerepet kapott lapunk főszerkesztője, Pion István is) olyan harmincasokról mesél, akik úgy élnek, mintha még mindig egyetemisták lennének: közös albérletben, üres hűtővel, éjszakai bulikkal, két óra alvással, másnapokkal. Szeretnék máshogy csinálni, mint az előző generáció, ugyanakkor menekülnek a döntések elől. A legjobb dolgokon bőgni kell hitelesen, őszintén és nagy adag öniróniával mutatja be az útkeresést.

Orwelli vízió Velencében

Két hét múlva a Velencei filmfesztiválon mutatják be a korábban reklámfilmjei és rövidfilmjei kapcsán elismert Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjét: a 80-as évek Kádári szocialista világában játszódó Eltörölni Frankot világpremierje a Venice International Film Critics’ Week rangos válogatásában lesz, ahol a Lion of the Future díjért is versenyez. A szeptember 1-11. között újra személyes részvétellel megrendezett 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatkozó játékfilm univerzális példázat az anarchiáról és az elnyomásról, egy egy generáció dühét, lázadását felejthetetlen képeken bemutatva. 1983-ban játszódik, a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit titokban próbálja elhallgattatni. Az Eltörölni Frankot főszerepét a Filo művésznéven ismert Fuchs Benjámin, a magyar underground zene egyik legígéretesebb tehetsége játssza. Fontos szerepet kapott a már több nemzetközi elismeréssel díjazott, fiatal erdélyi színésznő, Blénesi Kincső és a Junior Prima díjas Waskovics Andrea is. A további szerepekben olyan ismert színészeket is láthatunk, mint Bánsági Ildikó, Lénárt „Papi” István, akinek ez volt az utolsó filmje, Székely B. Miklós vagy a koreográfus Frenák Pál, de szerepet kapott Pajor Tamás, Peer Krisztián és Ladányi Andrea is. A film látványvilágát a számos hollywoodi szuperprodukcióban közreműködő világhírű szakember, az izlandi Eggert Ketilsson teremtette meg. Fabricius Gábor, a film írója és rendezője elmondta: „Szeretném, hogy a közönség megmerítkezzen a nyers orwelli világban, saját bőrén tapasztalja meg a dehumanizáció húsba vágó élményét, célom, hogy aki látja, soha ne felejtse el a képeket.” A francia Totem Films már megvásárolta a film nemzetközi forgalmazásának jogait, így remélhetőleg minél több külföldi országba is eljut majd. 

bálint orsolya

(Kiemelt kép: HBO)

Legnépszerűbb cikkeink