Nagyvilág
Százezer vakcina hálából
Görögország százezer dózis AstraZeneca-vakcinát ad Ukrajnának hálából, amiért ukrán tűzoltók részt vettek a görög pusztító erdőtüzek oltásában – tudatta a kijevi kormány hivatalos honlapján.
A közlemény szerint Denisz Smihal miniszterelnök telefonbeszélgetést folytatott görög kollégájával, Kiriákosz Micotákisz kormányfővel. Utóbbi köszönetet mondott azért, hogy Kijev száz ukrán tűzoltót küldött a görögországi tüzek megfékezésében való segítségnyújtásra. Közölte, hogy tekintettel az ukrán tűzoltók magas szintű tapasztalataira, kezdeményezi az együttműködést a két ország katasztrófavédelmi szolgálatai között.
A Jevropejszka Pravda hírportál az ukrán katasztrófavédelemre hivatkozva csütörtökön beszámolt arról, hogy az ukrán tűzoltók szerdán két jelentős kiterjedésű gyep- és tőzegtüzet oltottak el Évia szigetének északi részén, Elinika közelében.
Az egészségügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a delta variáns gyors terjedése miatt a Sinovac kínai vállalat által előállított Coronavac vakcina első és második dózisának beadása közti intervallum 14 napra csökkentését fogja javasolni. A hírportál adatai szerint mostanáig több mint 1,22 millió ukránt oltottak be Coronavac-kal.
A hivatalos közlés szerint Ukrajnában csütörtökre 1247-tel 2 262 601-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 24-gyel 53 173-ra. Eddig 2 194 791-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont megint nőtt, 184-gyel 14 637-re.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 4 427 898-an kapták meg valamely védőoltás első, 2 580 552-en pedig a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában.
mti-ph
(Kiemelt kép: ROSTA TIBOR – MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója