Nagyvilág
„Csúcstalálkozó a demokráciáért” címmel rendez virtuális konferenciát Joe Biden
A Fehér Ház szerdai közleménye szerint a konferenciára december 9-én és 10-én kerül sor.
„Az elnök szerint korunk kihívása annak bemutatása, hogy a demokráciák képesek jobbá tenni saját népük életét, és rámutatni a világot érintő legnagyobb problémákra” – áll a közleményben. Az írás szerint Biden a hivatalában töltött első hat hónapja során újjáélesztette az amerikai demokráciát és újjáépítette a szövetségi viszonyt az ország demokratikus partnereivel.
A Fehér Ház kiemelte, hogy az elnök decemberben a világ sokszínű demokráciáinak vezetőit hívja össze a ko gere, amelyet nagyjából egy év múlva egy második esemény követ majd, ahol már személyesen találkoznak. Mint írják, a rendezvényen három témában is növelnék a kötelezettségvállalást. Ezek a tekintélyelvűség elleni védekezés, a korrupció elleni harc, és az emberi jogok tiszteletben tartásának támogatása.
Joe Biden február közepén, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) online fórumán kijelentette: meg kell védeni, meg kell erősíteni és meg kell újítani a demokráciát, amely sokhelyütt támadás alatt áll, így Európában és az Egyesült Államokban is. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott: „Az emberiség a világ jövőjéről szóló vita kellős közepén tart. Az egyik oldalon azok állnak, akik szerint a kihívások hosszú sorát tekintve az autokrácia a leginkább megfelelő út, a másik oldal pedig a demokrácia mellett érvel.”
Biden május végén, az Emlékezet Napján (Memorial Day) elmondott beszédében szintén a demokrácia fontosságára hívta fel a figyelmet. „A demokrácia akkor virágzik, ha az állampolgárok szavazhatnak, amikor sajtószabadság van, és amikor mindenki számára egyenlő jogokat biztosítanak. Az amerikai hősök nemzedékről nemzedékre azért jelentkeznek, hogy részt vegyenek a harcban, mert megértik az igazságot, amely minden amerikai szívben él: hogy a szabadság, a lehetőségek és az igazságosság sokkal nagyobb valószínűséggel valósul meg egy demokráciában, mint egy autokráciában” – fogalmazott akkor az elnök.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt