Magyarország
Két magyar elsőfilmes is debütál a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában
Kis Hajni Külön falka és Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmjét is láthatja a közönség.
Kis Hajni rendező visszatérő vendég, hiszen Last Call című kisfilmjével a CineNewWave szekció díját nyerte el 2018-ban. Az idei fesztivál immár első egészestés filmjét vetíti, a Külön falkát, amely a magyar díszbemutató után szeptember 30-tól országos moziforgalmazásba kerül – olvasható a szervezők közleményében.
Mint írják, a részben személyes élményeken alapuló film egy szívszorító apa-lánya kapcsolatot mesél el. A tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket.
Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen – olvasható a film szinopszisában.
A fesztivál másik elsőfilmes rendezője, Fazekas Máté Bence szintén szerepelt 2018-ban a CineNewWave szekcióban az Apám szíve című etűdjével. A Kilakoltatás című dramedy-je világpremierként érkezik a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra, mozis forgalmazása 2022-ben várható.
A megtörtént események által ihletett mű egy nem mindennapi kilakoltatás története egy napba sűrítve. Richárd (Orosz Ákos), az elszánt bíróságivégrehajtó-tanonc új feladata: élete első kilakoltatásán egy idős nénit kell kiköltöztetnie.
A film története szerint Ilona néninek esze ágában sincs elhagynia szeretett házát, heroikus küzdelmet folytat és mindent eszközt bevet, hogy meggátolja a kilakoltatást. Pár aktivista is felbukkan a helyszínen, élőláncot alkotva próbálják menteni a néni kis házba sűrített életét. De Richárd eltökélt és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kitűzött célt végre hajtsa – írják a filmről a közleményben. A Kilakoltatás további szerepeiben Nagy Mari, Mészáros Blanka, Láng Annamária, Znamenák István és Péterfy Bori látható.
Mindkét film az Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjának keretében készült.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója