Nagyvilág
Háborús kártérítést akarnak a lengyelek
Németország nem kárpótolta Lengyelországot a második világháború idején okozott károkért és hatmillió lengyel állampolgár meggyilkolásáért, nem igaz, hogy a jóvátétel ügye le van zárva – jelentette ki hétfőn Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes, a német CDU-CSU kancellárjelöltjének szavaira reagálva.
Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje a hét végén a német megszállók elleni 1944-es varsói felkelés évfordulós megemlékezésein vett részt a lengyel fővárosban.Ez alkalomból a Rzeczpospolita napilapban hétfőn megjelent interjúban Laschet a második világháborúért vállalt német felelősségről beszélt, egyúttal aláhúzta: a német háborús jóvátétel kérdése Lengyelország felé „a múltban véglegesen elrendeződött a kölcsönös megállapodás révén”. Elutasította, hogy a témát „minduntalan politikai eszközként használják”.
Erre reagálva Jablonski a lengyel közszolgálati rádiónak azt mondta: több más német politikushoz hasonlóan a német kancellárjelölt is politikai okokból próbálja lezárt ügynek beállítani a jóvátételt.
„Fel kell tenni a kérdést, hogy Németország kifizette-e Lengyelországnak a háborús károkért, hatmillió lengyel állampolgár meggyilkolásáért járó jóvátételt?” – mondta a lengyel diplomata, hozzáfűzve: a válasz nemleges. „Lengyelország a jóvátételt nem kapta meg, az ügy nem zárult le, továbbra is aktuálisnak, a kétoldalú kapcsolatokban rendkívül fontosnak tartjuk” – közölte, hozzátéve: „Németország erőteljesen ellenszegül a kérdés felvetésének, megoldása ezért nem lesz egyszerű.”
A Laschet-interjúban említett megállapodást az egykori NDK és a volt Szovjetunió kötötte 1953-ban. Ennek nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. Varsó jelenlegi álláspontja szerint a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen.
A második világháborús német kárpótlással foglalkozó lengyel parlamenti munkacsoport 2017-es elemzése szerint Lengyelország és állampolgárai a többi érintett országhoz képest aránytalanul alacsony jóvátételt kaptak Németországtól, a lengyel áldozatok számára Berlin eddig nem egészen 1 százalékát fizette ki annak az összegnek, amellyel a nyugat-európai országok, az Egyesült Államok és Izrael állampolgárait kárpótolta.
mti/ph
(Kiemelt kép: EGYESÜLT ÁLLAMOK HOLOKAUSZT EMLÉKMÚZEUMA)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója