A hazugság hiánya és a női nézőpont

Esterházy Marcell és Ladik Katalin párhuzamos tárlatainak megnyitóját a terézvárosi acb Galériában tartották.

Kettős kiállításmegnyitóval és egy performansszal ünnepelte tegnap a nyár egyik legfontosabb kortárs művészeti eseményét, két nemzetközi szinten mozgó, műfaji határokat átrajzoló intermédia művész, Esterházy Marcell és Ladik Katalin párhuzamos tárlatainak megnyitóját a terézvárosi acb Galéria. 

Az intermediális művészet elsőre talán nehezen megfogható, élőben látva mégis jobban hasonlít akár a mémekhez, amikkel naponta találkozunk az interneten. A társadalom szélesebb rétegei számára érvényes, megközelíthető gondolatokat tár fel, csak nem egyetlen művészeti ág, például a festészet, hanem a filmtől a fotón át akár az internet eszközeit is használva, ezekből egy médiumokon átívelő nyelvet létrehozva. A nyelvet az egyes alkotók saját szabályaik szerint alakítják, ezért is rettentően kötődik a személyiségükhöz, eredeti látásmódjukhoz, az őket foglalkoztató témákhoz. Nem csak tartalmilag, formailag is új kifejezésmódokat keresnek, és sokszor maga a forma az, ami megköveteli a műalkotás mélyebb megértését, logikájának feltárását. Épp ezért csábítanak felfedezésre az intermediális művek, még sikerélményt is adnak, ha megfejtjük őket. 

A hazugság hiányáról

Esterházy Marcell magát képzőművésznek vallja, nem fotográfusnak vagy fotóművésznek, noha a Ludwig Múzeumban (vagy korábban a Capa-központban) is kiállított alkotásaiban gyakran használ fotókat. Ezek egy része „talált tárgy” amikre például archívumokban bukkant, saját családtörténetét kutatva, de megihlette őt egy lomtalanításkor felfedezett diakép is, a mostani tárlatán látható, az 1969-es Holdra szállás tévéközvetítéséről készült képkocka.  A The other side of the moon egy fénykép a  tévéképernyőről, egy analóg screenshot. Emlék és bizonyíték a készítője számára egy olyan eseményről, amit kezdettől fogva összeesküvés-elméletek és hiedelmek kísértek, de a többszörös áttétek miatt már eleve csak derengésben látszik.

A Magyar  Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett, majd  hosszabb ideig Marseille-ben és Párizsban élő művésznek ez már a harmadik önálló kiállítása a Király utcai galériában: 2013-ban vesd össze (vö.) című tárlatával mutatkozott be itt, nagyobb történeti kontextusban és személyes emlékeken keresztül vizsgálva saját családtörténetét, amiben felfedezhetjük a párhuzamot édesapja, Esterházy Péter író munkásságával. Az emlékezés és a múltfeldolgozás motívumai 2017-es, Farkasvakság című kiállításán is megjelentek, már a gyász élménye által áttranszformálva, miután a művész 2016-ban elveszítette édesapját.

Csak a bizonytalanság

A tegnap nyílt Factum (latinul tény) Esterházy elmúlt időszakban keletkezett  alkotásaiból válogat, amik már inkább  foglalkoznak általános politikai kérdésekkel, kommunikációs trükkökkel és a médiumok manipulációjával, az egészséges kétkedésünk elaltatásával, ami alapvető létélményünk a fake news világában, a saját véleményünket visszatükröző véleménybuborékokban csücsülve. A Kezek-sorozat, egy saját  gyűjtésből létrehozott új archívum politikusok gesztusait és kézmozdulatait játssza újra, (k)ezeken keresztül bemutatva korunk manipulatív, érzelmeket gerjesztő, a figyelmet a lényegről elterelő politikai kommunikációját, amiről eszünkbe juthat Rodolfó híres mondata: „Csak a kezemet figyeljék!” 

A kiállítótér közepén hét szobor idézi meg Claude Chappe francia  feltaláló optikai távírójának működési elvét. A  18. században az egymástól kb. 20 kilométerre lévő őrházak szemaforokkal, titkos kódnyelven kommunikáltak egymással, például katonai üzeneteket továbbítva. Esterházy szobrai – amiket felülről kell olvasni – a Chappe-ábécé segítségével a hét  főbűnt betűzik le latinul. A felsorolás nem moralizál, csak a főbűnök nyolcadikaként is számon tartott hazugság hiányát érzékelteti, fordított logikával. De elgondolkodhatunk azon is, vajon tekinthetjük-e már/még igazságnak pusztán a hazugság hiányát?

Nem hagyományos kotta

Esterházy Marcell rövid személyes tárlatvezetését követően Ladik Katalin a Szerelmem, Sing-her! című performanszával – egy varrógépen dolgozva, közben hangokat képezve – nyitotta meg Bevarrt hangok című kiállítását Az acb Attachment galériájában. Az Újvidéken született alkotó az utóbbi évek egyik nagy újrafelfedezése, egyszerre költő-író, képző- és előadóművész. Már a 70-es években behozta a női (feminista) perspektívát az akkori neoavantgárd művészeti diskurzusba Jugoszláviában, illetve rendszeres magyarországi művészeti akcióival hozzánk is. A vizuális- és hangköltészet, a performansz és a body art eszközeit ötvöző saját (intermediális) nyelvén bemutat, megkérdőjelez és újraértelmez társadalmi ideákat, sztereotípiákat, a nő szerepét és helyét a világban. Új kiállítása válogatást mutat be a hetvenes évek óta készülő szabásminta-kollázsaiból, amiket az ekkoriban megjelenő, azóta is kitartóan népszerű Csináld magad! női divatlapok (például a Burda-magazin) mellékleteiből alkotott. Ladik nem a ceruzaszoknyát vagy a trapéznadrágot varrta meg belőlük, mint általában a nők többsége, de kollázsaiban megtartotta azt a szimbolikát, amit a szabásminták képviseltek: az önfelszabadítást a nők számára, a varrás körüli sztereotípiák felrobbantását (dédanyáink idejében a varrás még a nők által végzett csendes elfoglaltság, házimunka volt), a divat, mint önkifejezés és női alapjog meghonosodását. Mindegyik kollázsa egyszerre képvers és improvizatív fonikus (nem feltétlen dallamos, de hangokból álló) költemény, amelyekre nem érvényesek a kottaírás normái: a rajtuk olvasható szöveg, illetve alakjuk alapján kell előadni őket. Minden darab mellett megtekinthető annak interpretációja is a művész előadásában, de saját verziónkban is megpróbálhatjuk őket megszólaltatni a szeptember 3-ig látogatható kiállításon.

Bálint Orsolya