Kiemelt hírek
A teljes haderőt bevetik Dél-Afrikában
A már bevetésen lévő ötezer katona mellé további 25 ezret mozgósítottak.
A Dél-afrikai Köztársaság az utóbbi évek egyik legnagyobb belföldi katonai hadműveletével akar véget vetni a volt elnök bebörtönzése nyomán kialakult, 117 halálos áldozatot követelő zavargásoknak. A hadsereg szerda este közölte, hogy a csaknem egy hete tartó fosztogatások és gyújtogatások miatt már bevetésen lévő ötezer katona mellé további 25 ezret mozgósítottak.
Nosiviwe Mapisa-Nqakula védelmi miniszter szerda este tájékoztatta a dél-afrikai parlamentet a tervekről, amelyeket Cyril Ramaphosa elnöknek még jóvá kell hagynia – jelentette az NCA helyi televízió.
Szerdán körülbelül 100 erőszakcselekményről érkezett bejelentés, csütörtökön viszont már csak szórványos fosztogatásokról érkeztek hírek, és az ország több térségében megkezdődött a rendrakás. Az előzetes felmérések hatalmas pénzügyi károkról és mintegy húszezer megszűnt munkahelyről szólnak.
Khumbudzo Ntshavheni, a dél-afrikai elnöki kabinet tagjának csütörtöki tájékoztatása szerint a zavargásokban legalább 117 ember vesztette életét, számos további megsérült, a hatóságok pedig több mint 2200 embert vettek őrizetbe. Egy katonai szakértő szerint 30 ezer katona mozgósításával lényegében Dél-Afrika teljes haderejét bevetik be – ezért egyelőre nem világos, hogy Pretoria a terveknek megfelelően képes lesz-e katonákat küldeni a szomszédos Mozambikba a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) nevű regionális szervezet akciójának keretében az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető támadások elfojtására.
KwaZulu-Natalban és az ország legnagyobb városát, Johannesburgot is magában foglaló Gautengben vasárnap törtek ki zavargások, miután az előbbi tartományban megkezdte tizenöt hónapos börtönbüntetésének letöltését Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök. Zumára azért szabták ki a büntetést, mert bírósági idézés ellenére sem volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság meghallgatásán.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója