Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Babos Tímea nem indul az olimpián

Létrehozva:

Fotó: MTI / EPA / Jason O'Brien

A magyar teniszező nem csupán a budapesti salakpályás női tenisztornától lépett vissza, hanem mint kiderült, az olimpián sem vehet részt.

Jobb hír, hogy Udvardy Panna és Gálfi Dalma is a legjobb nyolc közé jutott egyesben a Római Teniszakadémián, párosban pedig Stollár Fanny jutott elődöntőbe.

Udvardy Panna hatalmas bravúrral jutott a negyeddöntőbe az Asbóth József Stadionban: a világranglista 204. helyén álló magyar versenyző a hatodik kiemelt, a világranglistán 86. fehérorosz Aljakszandra Szasznoviccsal csapott össze. Eleinte úgy tűnt, hogy a papírforma érvényesül, ám Udvardy kezdeti bizonytalanságát legyőzve 1 óra 42 perc alatt, két játszmában legyőzte riválisát. Gálfi Dalmának is elég volt két játszma a továbbjutáshoz a szlovák Anna Karolina Schmiedlovával szemben. A sérülései miatt fájdalomcsillapítókkal játszó magyar teniszező a simán megnyert első játszma után némi küzdelemre kényszerült, de végül bő másfél óra alatt kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást.

Jani Rékának sajnos nem jött ki ilyen jól a lépés, igaz, ellenfele az a Danielle Collins volt, aki korábban 23. is volt a világranglistán, és most is az első ötvenben tanyázik. Jani – aki már 2011-ben főtáblás volt a Hungarian Grand Prix-n – az első játszmában meg tudta szorítani ellenfelét, de utána az amerikai lendületbe jött, és 1 óra 25 perc játék után ünnepelhetett. 

Jani versenye ezzel véget ért a Római Teniszakadémián, mivel párospartnere, Babos Tímea – akivel a tokiói olimpiára készülnek – csípősérülése miatt az egyes után a párosok versenyétől is visszalépett. 

Éljátékosunk sérülése sajnos annyira makacs, hogy honlapján már be is jelentette: az orvosok tanácsára vissza kell lépnie az olimpiától, és egyelőre az is bizonytalan, hogy meddig nem játszhat. Ez egyben azt is jelenti, hogy Jani Réka sem vehet részt a tokiói játékokon, hiszen Babossal párosban indultak volna a versenyen.

 

*

 

WTA torna, Római Teniszakadémia

Egyes, nyolcaddöntő: Udvardy Panna–Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.) 7:6, 6:2, Gálfi Dalma–Anna Karolina Schmiedlova (szlovák) 6:2, 7:5, Danielle Collins (amerikai)–Jani Réka 7:5, 6:0, Kalinyina (ukrán)–Pera (amerikai) 7:5, 6:3.

Páros, negyeddöntő: Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)–Bondár Anna, Gálfi Dalma 6:2, 7:5.

A folytatásban:

Egyes, negyeddöntő, péntek: Gálfi Dalma–Olga Danilovic (szerb), Udvardy Panna–Anhelina Kalinyina (ukrán), Jelena Putyinceva (kazah)–Katerina Kozlova (ukrán), Danielle Collins (amerikai)–Paula Ormaechea (argentin).

Páros, elődöntő, péntek: Amina Ansba, Anastasia Detiuc (orosz, cseh)–Bolsova, Korpatsch (spanyol, német). Szombat:  Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)–Bara, Errani (román, olasz).

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink