Kiemelt hírek
Megvan a legjobb négy csapat az Európa-bajnokságon
Hétvégén lejátszották a negyeddöntőket, izgalmak voltak, nagy meglepetés nem. Összefoglaló.
Svájc majdnem ismételt
Franciaország után Spanyolország is tizenegyesrúgásokra kényszerült Svájc ellen, ezúttal azonban az esélyesebb csapat jutott tovább.
Mindkét gárda kitett magáért az nyolcaddöntőben: a svájci és a spanyol válogatott egyaránt 3–3-as rendes játékidőt követően jutott tovább – előbbi a franciákat tizenegyesekkel, utóbbi a horvátokat hosszabbításban ejtve ki. Az előzmények alapján izgalmas mérkőzésre számíthattunk, azonban Spanyolország 8. percben szerzett gólja – Jordi Alba lövésébe szerencsétlenül lépett bele Zakaria – egyáltalán nem tett jót a meccsnek. A spanyolok birtokolták a labdát, a svájciaknak pedig nem erőssége a kezdeményező játék, így talán simán le is csorgott volna ebben a mederben a mérkőzés, ha a 68. percben egy menetrendszerű, kapitális védelmi hiba után nem kerül a labda Shaqiri elé – a svájci csapatkapitány pedig nem hibázott.
A spanyolok igyekeztek tempót váltani, de a Xhakát nélkülöző Svájc remekül tartotta az eredményt, pedig a 77. percben a játékvezető egy meglehetősen könnyű síppal befújt piros lappal támogatta meg Luis Enrique csapatát. Következett a kétszer tizenöt perc ráadás, amelynek során egyre inkább érvényesült az emberelőny – Sommer kapus viszont bravúrt bravúrra halmozva a spanyolok legkomolyabb helyzeteit is kivédte. Sőt, a tizenegyespárbajban újra védeni tudott, Busquets pedig a kapufára lőtt – de ez sem volt elég, mert kollégája, Unai Simón még többször járt túl a svájciak eszén, akik megint a továbbjutás küszöbén álltak, de ezúttal már nem sikerült a bravúr.
Ki állítja meg az olaszokat?
Már az Európa-bajnokság negyeddöntőjében összekerült egymással a torna két nagy esélyese – Olaszország izgalmas ki-ki mérkőzésen, két nagyszerű góllal ejtette ki a tizenegyesből szépíteni tudó Belgiumot.
Míg a csapatként rendkívül egységesnek tűnő olasz válogatott hiányzók nélkül vághatott neki az Eb pénteki rangadójának, a belgáknál két meghatározó futballista, De Bruyne és Eden Hazard játéka is kétségesnek tűnt – végül csak előbbi tudta vállalni a játékot sérülése után. Utóbbi helyére pedig a 19 éves Doku került be, aki a találkozó legveszélyesebb játékosának bizonyult, annak ellenére, hogy az olaszok jól futballozva, összességében megérdemelten búcsúztatták a FIFA-világranglista első helyezettjét.
A mérkőzés a felekhez méltó iramban kezdődött, és mindkét csapat hamar veszélyes helyzetekig jutott – az olaszok lesgólját a VAR vonta vissza, nem sokkal később pedig De Bruyne lövését védte földöntúli bravúrral a még mindig csak 22 éves Donnarumma. A 31. percben aztán Barella tartotta meg harciasan a labdát a belga tizenhatoson belül, és tüzelt a hosszú sarokba, „meggyógyítva” ezzel a földön fekvő Immobilét. Az osztrákok ellen talán éppen Barella és Insigne volt a leggyengébb – Mancini azonban mindkettőjüket a kezdőben tartotta, és nem is dönthetett volna ennél jobban: a félidő hajrájában a Napoli szélsője is hatalmas bombagólt szerzett. A lefújás előtt azonban Di Lorenzo butasága után a játékvezető befújt egy megadható büntetőt Belgiumnak, Lukaku pedig nem hibázott, így izgalmas második félidőre volt kilátás.
Az iram nem ült le a továbbiakban sem, újabb gól viszont nem esett – az olaszok pedig a hajrában megmutatták, hogy nemcsak futballtudásban, de színészkedésben is a világelitet képviselik. Az ezen a meccsen is kiemelkedő Spinazzola sérülése sajnos nem ebbe a kategóriába tartozott: vélhetően fél évet is kihagyhat, miután elszakadt az Achilles-ina.
Dánia a bravúrcsapat
A Csehország–Dánia párosítás biztossá tette, hogy legalább egy „kiscsapattal” találkozhatunk a legjobb négy között is – az esélyesebb dánok 2–1-es győzelemmel kerültek az elődöntőbe.
Remek mérkőzést hozott az Európa-bajnokság első szombati negyeddöntője – a cseh és a dán válogatott Bakuban csapott össze. Dánia az utóbbi mérkőzésein megmutatta, hogy kifejezetten ötletes és hatékony támadójátékra képes, míg a csehek elsősorban fegyelmezett védekezésükben bízhattak. Már a mérkőzés elején dán gól adta meg az alaphangot: egy szöglet utáni helyezkedési hibát kihasználva Delaney bólintott a kapuba. Az északiak kedvét pedig csak meghozta a vezetés, és ahelyett, hogy visszább álltak volna, újabb helyzeteket alakítottak ki – ha a félidő közepére három góllal vezetnek, Csehország egy rossz szót nem szólhat.
Eddigre azonban ők is kezdtek magukra találni, és egyre több veszélyes beadást juttattak a tizenhatoson belülre, miközben a dán kontrák sem voltak veszély nélkül valók. Sőt Dánia a félidő vége előtt megduplázta előnyét: Maehle tanárian középre külsőzött labdáját Dolberg vágta be kapásból. A fordulás után Patrik Schick úgy döntött, ő is hasonlóval rukkol elő, és kevésbé látványos akció után, de talán még nehezebb helyzetből pofozott egy beadást az ellenfél kapujába. Ezzel az ötödik gólját szerezte a tornán, amivel utolérte Cristiano Ronaldót – Schick ráadásul négyet is akcióból szerzett, igaz, a portugál klasszissal szemben neki nincs gólpassza. És már nem is lesz, hiszen az eredmény a továbbiakban nem változott: Dánia jutott a négy közé.
Beindult az angol henger
Talán a negyeddöntő legkönnyebb párosítását kapta az angol válogatott, amely 4–0-ra verte Ukrajnát, ezzel továbbra is kapott gól nélkül áll.
Egyre jobb focit játszik az Európa-bajnokságon az angol válogatott, amely a csoportkörből mindössze két rúgott góllal ment tovább, hogy aztán Németország ellen is kettőt lőve jusson a legjobb nyolc közé, ahol ismét megduplázta eddigi góljainak számát – miközben hálója mindvégig érintetlen maradt. Már a negyedik percben sikerült megszerezni Ukrajna ellen a vezetést Harry Kane találatával, innentől kezdve pedig az angolok különösebb megerőltetés nélkül kontrollálták a mérkőzést, engedve az ukránok meddő labdajáratását. Egy komoly lehetőség azért adódott a túloldalon is: Jaremcsuk helyzetét Pickford védte jó reflexszel.
A fordulás utáni húsz percben Anglia háromszor is fejjel talált be a kissé széteső kelet-európaiaknak: Luke Shaw-tól először Maguire, majd Kane kapott pazar beadást, nem sokkal később pedig a csereként beálló Henderson is megszerezte első válogatottbeli gólját. Ukrajna még próbálkozott becsülettel, egy-két kisebb helyzetig is eljutott, az angolok pedig lehetőséget kaptak arra, hogy több kulcsjátékosukat is pihentethessék az elődöntőre. A dánok valószínűleg komolyabb akadályt fognak jelenteni, azonban mindenképp Southgate csapata mellett szól, hogy a torna további részét már a Wembley-ben bonyolítják le – Anglia tehát úgy juthat a döntőig, hogy mindössze ezt, az Ukrajna elleni mérkőzést játszotta semleges pályán.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!