0–3 egy hajszállal

A magyar válogatott úgy szenvedett 3–0-s vereséget Portugáliától, hogy a mérkőzés első találatát Schön Szabolcs szerezte a 80. percben – lesről.

A futballt lehet önmagáért is szeretni. Egy-egy tetszetős összjáték, látványos gól az alkalmi meccsnézőket is ámulatba ejtheti, míg az elvetemültebbeknek egy idő után napi rutinjává válik a különböző tabellák és statisztikák böngészése. De amikor Magyarország – immár sorozatban másodszor – kijut az Európa-bajnokságra, és az első mérkőzés napján az ember meglátja az erkélyről az eleinte szórványosan vonuló, majd a várost teljesen megtöltő piros mezes (nem dresszkód!) szurkolókat, rájön, hogy ez a játék sokkal, de sokkal többről szól. Még akkor is, ha Magyarország a sors fintorának köszönhetően a halálcsoportba került az Eb-címvédő Portugália, és a legutóbbi két világbajnokság győztese, Németország és Franciaország mellé – a továbbjutáshoz, vagy akár a pontszerzéshez is kisebbfajta csodára lenne szükség. De közelítsük meg másképp: milyen nagyszerű, hogy a világ legjobb labdarúgói ellen mérhetjük össze a tudásunkat! 

Ez a különbség bőven érződik is a portugálok elleni első mérkőzésünkön. Marco Rossi játékosai mentálisan nagyon felkészültek, fegyelmezettek, nem ismernek elveszett labdát. De azért amikor a Cristiano Ronaldo vezette luzitánok kombinálni kezdenek a tizenhatosunk előtt, összeszorul az ember gyomra… A Puskás Ferenc Stadion az Európa-bajnokság egyetlen helyszíne, amely korlátozások nélkül fogad nézőket – a kivetítőn keresztül is érezhető, micsoda euforikus hangulatot teremtenek szurkolóink, nemkülönben a csapatukat követő portugál szimpatizánsok. De fieszta van a Városligetben kialakított szurkolói ponton is, ahol baráti társaságban követjük a mérkőzést – itt is tízezer ember gyűlik össze.

Jól működő védelem

Az első félidőt sikerül kapott gól nélkül lehozni. A magyar válogatott Marco Rossi utasításait szinte tökéletesen megvalósítva szervezetten védekezik, ezzel együtt szükség van arra is, hogy a félidő egyetlen igazi ziccerét – egy kapu elé belőtt, erős labdát – Ronaldo a kapu fölé bombázza. Diogo Jota is két ízben veszélyes lövőhelyzetig jut, de Gulácsi Péter jó formában véd. Ne menjünk el szó nélkül belső védőink egyéni teljesítménye mellett: Botka Endre többször is úgy csúszik be, hogy a labda nála marad, Szalai Attila kis túlzással áthatolhatatlan, Willy Orbán pedig egy veszélyes helyzetben olyan szerelést abszolvál, amire Paolo Maldini is csak csettintene. A csatáraink is mélyen védekeznek, kontrákra kevesebb energia jut – Szalai Ádámnak van egy közepesen veszélyes kísérlete, de Rui Patríciónak ettől aligha lesznek vérnyomásproblémái. A közönség a Városligetben is érezhetően elégedett, szól a Ria-Ria-Hungária (és a kevésbé szimpatikus rigmusok), a mazochistább hajlamúak sorba állnak a méregdrága sörért, akit zavar, hogy felállnak előtte, előbb-utóbb maga is feláll, vagy éppen beül a kemény mag elé.

Tíz perc alatt három

A félidőben egyik csapat sem cserél. A második játékrész az előzőhöz hasonlóan indul – Ruben Diast egyébként akár második sárga lappal ki is állíthatnák, miután egy felugrásnál arcul üti Sallai Rolandot – aztán a közepe táján mintha a magyar válogatott vérszemet kapna. Egyre gyakrabban próbálkozunk letámadással, kerülünk veszélyes helyzetbe, a megnövekedett önbizalom olyan apróságokon is látszik, mint Sallai látványos csele – a nem éppen könnyen lecselezhető – Pepével szemben. Erre a periódusra tehetné fel a koronát a húszéves, a válogatottban mindössze másodszor szereplő Schön Szabolcs, aki a beállása után nem sokkal tanárian oldja meg az egy az egy elleni szituációt, majd a rövid sarokba bombáz. Sajnos a partjelző az akció végén visszafújja a gólt – jogosan, Schön félméteres lesen volt. Hiába robban a Városligetben a piros-fehér-zöld konfetti az első sorok közé… 

Aztán a 84. percben jön (majd el sem áll) a hidegzuhany: Raphael Guerreiro lövése szerencsétlenül pattan meg Orbánon, és a tehetetlen Gulácsi mellett a kapuba csorog. A portugáloknak összességében több helyzetük volt, de ebben a pillanatban az az ember érzése: nem érdemelték meg… Vagy talán igazságosabb, ha azt mondjuk: mi nem érdemeltük volna ezt. A futball törvényei szerint az utolsó nagy rohamokra indulva az ellenfél lekontráz minket, Orbán a szabályosság határán egy kicsivel túl szereli Rafa Silvát, Ronaldo pedig könyörtelenül értékesíti a büntetőt. A portugál klasszis a hajrában még egyszer betalál: az eddigre teljesen felszabaduló luzitánok gyönyörű összjátéka után elhúzza a labdát Gulácsi mellett, és közelről a kapuba passzol. Ezzel egyébként Portugália az első csapat, amely három gólt lő egy Eb-meccs utolsó tíz percében.

Nem szégyen

A meglepetés tehát elmaradt, de a magyar csapatnak nincs miért szégyellnie magát: Marco Rossi tanítványai nemcsak tisztesen helytálltak, de egészen a legvégéig olyan mérkőzést játszottak világklasszisok ellen, amit kis szerencsével akár meg is nyerhettek volna – de arról se feledkezzünk meg, hogy egy szavunk sincs, ha az első félidőben az ellenfél belövi valamelyik helyzetét. Mindenkit dicséret illet – Lovrencsics és Kleinheisler hibázott egy kicsit többet –, de ha egy valakit ki kell emelni, akkor talán a DAC fiatal középpályását, Schäfer Andrást érdemes. Nehéz megfogalmazni, miért tetszik ennyire a játéka – ritka, hogy egy védekező középpályáson ennyire látszik: szeret focizni… 

Pénteken folytatjuk Franciaország ellen. Ez a magyar válogatott olyan, amellyel szemben egészen nyugodtan lehetnek elvárásaink – de ne feledjük, ebben a csoportban nem a pontszerzés a realitás.