Kiemelt hírek
Sűrűbben jár a metró a meccs miatt
Járatsűrítéssel készül a keddi magyar-portugál Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésre a Budapesti Közlekedési Központ.
Arra kérik a szurkolókat, hogy lehetőleg közösségi közlekedéssel közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti szurkolói zónát.
A mérkőzésre elsősorban a kötöttpályás közlekedési eszközökkel, a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló 2-es és 4-es metróval, vagy az 1-es villamossal érdemes utazni; az aréna a Keleti pályaudvar, illetve a Puskás Ferenc Stadion megállótól gyalog közelíthető meg.
A Puskás Arénába a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni, legkorábban a mérkőzés előtt három órával; a szervezők arra kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a stadionhoz.
A Puskás Aréna környékén előreláthatóan 14 órától 22 óráig jelentős közúti korlátozásokra, útlezárásokra kell számítani, és rendezvény ideje alatt nem lehet ott parkolni.
A BKK azt tanácsolja, hogy aki nem a meccsre vagy a szurkolói zóna helyszínére megy, az kerülje el a Hősök tere és a Puskás Aréna környékét. Azt javasolják, hogy aki tudja, jó előre tervezze meg az utazását, induljon el időben és fokozottan figyelje a tájékoztatókat.
A Puskás Aréna környékén – várhatóan 14 órától – lezárják a teljes Verseny utcát, a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.
A Hungária körúton is számítani lehet időszakos korlátozásra az Egressy út és a Stefánia út között, emiatt változhat a Thököly úton az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es és 133E, a Dózsa György úton a 20E, 30-as, 30A, 230-as autóbuszok, a 72M, a 75-ös és a 79M trolibuszok, továbbá a 95-ös, 130-as és 195-ös autóbuszok, valamint a 75-ös és a 77-es trolibuszok közlekedése.
A Hősök tere környékét, a Dózsa György utat és a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út.
A BKK jelezte, hogy a közterületi megállókban már nem kötelező a maszkhasználat, de a közösségi közlekedési járatokon és a zárt helyiségekben – így a metróállomásokon – változatlanul érvényben van a maszkviselési szabály.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!