Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Jön az első szuperrangadó is

Létrehozva:

Német és francia szurkolói mezek | Fotó: AFP / DPA / Peter Kneffel

Nálunk mindenki a magyar–portugál meccset várja, másutt valószínűleg inkább a franciák és a németek párharcát.

A keddi nap záró mérkőzésén a legutóbbi két világbajnokság győztese találkozik egymással.

Annak, hogy Magyarország a halálcsoportba került három, a végső győzelemre is esélyes válogatott mellé, könnyen az lehet a következménye, hogy miközben minket mindenki nagyon meg akarja verni, egymás ellen óvatosabbak lesznek a sztárokkal teletűzdelt csapatok. Következik mindez a továbbjutás rendszeréből, amely szerint a 24-ből 16 csapat is a nyolcaddöntőbe kerül – az első és második helyezettek mellett a négy legjobb csoportharmadik is. Márpedig ha a „nagyok” a magyarok ellen kötelező győzelemmel kalkulálnak – efelől ne legyenek kétségeink, okozzunk meglepetést! – már egyetlen további ponttal is szinte biztossá tehetik a továbbjutásukat. Igaz, mind a franciák, mind a németek olyan támadópotenciállal rendelkeznek, amelyet nehéz visszafogni az eredményesség érdekében.

Nehéz megmondani, ki felé billenhet a mérleg Münchenben: a németek mellett a hazai pálya előnye szól, míg a franciánál erősebb és jobb formában lévő alakulatot nemigen találunk Európában. A napokban némi személyes konfliktus borzolta a kedélyeket, Giroud és Mbappé összeveszett az utolsó felkészülési mérkőzés után – persze lehet, a pályán ebből nem sokat észlelünk majd. Németország kispadján ezen a tornán ül utoljára Joachim Löw, aki 2006 óta irányítja a Nationalelfet – kérdés, hogyan hat ez a játékosok motivációjára. Persze egy olyan mérkőzésen, ahol az egyik oldalon Toni Kroos, Ilkay Gündogan és Thomas Müller, a másikon Karim Benzema, Antoine Griezmann vagy épp Paul Pogba szaladgál, taktikai és pszichológia ide vagy oda, könnyen lehet, hogy valamelyik klasszis villanása fog dönteni. 

A francia válogatott legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egy gólt kapott – Ukrajna ellen – a németek tavasza viszont nem sikerül fényesen: hazai pályán kaptak ki nagy meglepetésre Észak-Macedóniától világbajnoki selejtezőn. Hogy nagy baj azért nincsen, jelezte az utolsó felkészülési meccsen a Litvánia elleni 7–1-es győzelmük is – a franciák elleni, előrehozott döntőnek is beillő derbi azonban sokkal komolyabb erőbedobást fog igényelni.

Legnépszerűbb cikkeink