Kiemelt hírek
Csak ebben a kormányzati ciklusban eddig 72 titkos kormányhatározatot hoztak
A 168.hu közérdekű adatigénylésére a Miniszterelnöki Kormányiroda által küldött válaszból derült ki.
Ezek lehetnek politikai, katonai vagy gazdasági természetű döntések, de nem nyilvánosak, és akár évtizedekre szóló titkosítást kapnak már az elfogadásuk pillanatában. Az ilyen titkos döntésekről a közvélemény semmilyen információval nem bír, csak a kormányhatározatok darabszáma tudható: már az adott határozat címe is titkos, vagyis minősített adat.
A 3000-es határozatokról Orbán Viktoron és a kormány tagjain kívül talán csak tucatnyian tudhatnak: magas beosztású államigazgatási vezetők, vagy a döntéssel érintett személy, intézmény vezetője. A 3000-esek a nevüket onnan kapták, hogy négyszámjegyű azonosítójuk hármassal kezdődik. Míg az egyessel kezdődően számozott „sima” kormányhatározatokat bárki elolvashatja a Magyar Közlönyben, a 3000-esek ott nem jelennek meg.
Nagyon fontos döntések
Az biztos, hogy ezek nagyon fontos döntések, ha azonnal elzárják őket az állampolgárok, sőt – néhány ember kivételével – még a kormányzati szervek és az államigazgatásban dolgozók elől is. A titkolózásnak lehet ésszerű indoka az, hogy az ilyen határozatokban hadititkok, nemzetbiztonságot érintő információk lehetnek. De a titkosítás oka lehet egyszerűen az is, hogy a döntések nyilvánosságra kerülése a kormány megítélése szerint veszélyeztetné Magyarország érdekeit.
A Miniszterelnöki Kormányiroda által küldött bontásból kiderül, hogy a negyedik Orbán-kormány 2018. májusi hivatalba lépése után az év végéig 21, 2019-ben 16, 2020-ban további 27 darab 3000-es határozatot fogadott el, idén pedig április 9-ig még nyolcat. Ez átlagosan havi két titkos döntés, és ha ebben az ütemben hoznak további ilyen határozatokat, akkor a ciklus végére 97 is összejöhet belőle.
Ezzel a 97 darabbal pedig éppen megdöntené az Orbán-kormány saját korábbi rekordját, mivel az előző, 2014-2018-as kormányzati ciklusban eggyel kevesebb, 96 darab 3000-es kormányhatározatot hoztak. A titkos döntések száma egyébként az elmúlt 10 évben egyre emelkedik, mivel a korábbi, 2010-2014 között hivatalban lévő Orbán-kormány még csak 72 darab 3000-es határozatot hozott.
Szeretnek titkosítani
Az Orbán-kabinetek ráadásul nem csak előző ciklusbeli magukhoz képest „gyártanak” több titkot, hanem a korábbi, baloldali kormányhoz képest is. A 2006-2010 közötti időszakban a mostanában ciklusonként már százhoz közelítő számú titkos döntéshez képest mindössze 51 született: ebből a Gyurcsány-kormány 38-at, az azt követő Bajnai-kabinet pedig 13-at fogadott el.
Emelkedő tendenciát mutat ugyan a fenti számsor, de még a 4 év alatt százhoz közelítő mostani számok sincsenek sehol ahhoz képest, hogy Orbán Viktor első kormánya ugyanis 1998-2002 között 380 titkos határozatot fogadott el, és nem sokkal maradt le mögötte a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány 2002-2006 között: ők 4 év alatt összesen 339 ilyen döntést fogadtak el.
De még ezek a számok is nagyon messze vannak attól, amennyit a rendszerváltás utáni jobb-, majd baloldali kormányok titkosítottak az első két ciklusban. Talán a rendszerváltás időszakának túlzott óvatossága, „túlbiztosítása” az oka, de az Antall-, majd a Boross-kormány 1990-1994 között 2299 titkos kormányhatározatot hozott. Az ezt követő Horn-kormány ehhez képest már keveset, 486-ot.
Ezeket a döntéseket 5-10, de akár 50 évre is titkosítják, és csak ritkán fordult elő, hogy utóbb nyilvánosságra kerülnek. Leginkább úgy, hogy a titkosító kabinetet követő kormány feloldja a minősítést és közzéteszi őket. Így ma már tudhatjuk, hogy annak idején több titkos határozat született a bős-nagymarosi vízlépcsőről, vagy például egy 2001-ben a MOL földgázüzletágának kiszervezéséről.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!