Kiemelt hírek
Megállapodtak az előválasztásról
Az online regisztrációra és az internetes szavazásra is lehetőség lesz az ellenzéki pártok előválasztásán – a többi között erről állapodtak meg a Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum vezetői keddi ülésükön. A voksolás első fordulója szeptember 18. és 26. között, míg a második október 4. és 10. között lesz.
A miniszterelnök-jelöltet két fordulóban választják meg a pártok, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább – olvasható a hat párt közös közleményében.
Az első fordulót idén szeptember 18. és 26. között tartják, míg a másodikat október 4. és 10. között.
A választókerületi jelöltekről egy fordulóban döntenek, az első forduló időpontjában.
Ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson az előválasztáson, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, valamint augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást. Ez a miniszterelnök-jelölt esetében országosan 20 ezer ajánlást, egyéni jelöltek esetében 400 helyi ajánlást jelent.
Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik a 18. életévüket.
Jelöltként az indulhat, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy a parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül, de a jelölt számára a kiválasztott frakcióknak is meg kell adnia a befogadó nyilatkozatot.
A hat párt közös közleménye kitér arra is, hogy az előválasztással a demokratikus versenyt kívánja visszahozni a választók életébe, amit szerintük a Fidesz minden erejével aláás a választási rendszer folyamatos átalakításával.
„Tudjuk, hogy a kormány nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, de megfogadtuk: mindent megteszünk azért, hogy az előválasztást sikeresen megtartsuk, és az ellenzéki választók elmondhassák a véleményüket – hiszen az előválasztás a demokrácia ünnepe is” – olvasható a kommünikében.
mti
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója