Kiemelt hírek
Érthetetlen határzár a szlovák-magyar határon
A helyiek a külügy segítségét kérik.
A Letkés–Ipolyszalka határátkelőt tavaly a magyarok zárták le, akkor sikerült megnyittatni, másfél hónapja viszont a szlovákok, de senki sem érti, mi lehet az oka.
A Letkés–Ipolyszalka határátkelő március 2-a óta újra nem használható. A szlovákok zárták le a járványra hivatkozva, de azt mondták, hogy várhatóan március 20-án megnyitják, ám ez nem történt meg. Huszák Tamás letkési polgármester lapunknak azt nyilatkozta, hogy még felkészülési időt sem kaptak a zárásra, csak a tényt közölték velük március elején. Arra a kérdésre, hogy mivel indokolta a szlovák fél a határzárat, Huszák azt mondta, különösebb indoklás nem volt, de „ilyenkor a koronavírusra szokott hivatkozni a szlovák kormány.”
A dolog érdekessége, hogy a rendőrség aktuális határátkeléssel kapcsolatos tájékoztatója szerint a szlovákiai határszakaszon működő 18 határátkelőhely közül ez az egyetlen, amelyik zárva tart.Ezért érthetetlen a polgármester szerint, hogy miért éppen ezt az egy határátkelőt tartják zárva a szlovákok járványügyi indokok miatt.
A letkési önkormányzat Facebook-oldalán a napokban jelent meg egy bejegyzés, amelyben arról írnak, hogy a két határmenti település, a magyarországi Letkés és a szlovákiai Ipolyszalka polgármesterei eddig hiába próbálkoztak a szlovák kormánynál, ezért most a magyar külügyi tárca segítségét kérik.
A Letkés–Ipolyszalka határátkelő azért nagyon fontos a környéken élők számára, mert itt átkelve, Szlovákián keresztül Párkánynál visszatérve, rövidebb, 16 kilométeres úton tudnak autóval 20 perc alatt eljutni Esztergomba. Amióta azonban a határátkelőként szolgáló hidat lezárták, az út másfél-két órás kerülő is lehet a városig. Szob felé kerülve a Dunán át kompozniuk is kell a lakosoknak, ami az utazási idő megnyúlásán felül jelentősen megterhelheti egy átlagos család havi költségvetését, Ipolyság felé kerülve pedig megötszöröződik a távolság.
A letkési polgármester a 168.hu kérdésére elmondta, hogy az országok közötti ingázás napi szinten nagyjából öt-hatszáz embert érint a környéken. Mint mondta, sokan járnak naponta Esztergomba a környékről, de Szlovákiából is járnak át dolgozni ide, és van, aki gyakorlatilag két órát utazik egy tíz perces átekelés helyett. Huszák Tamás külön felhívta rá a figyelmet, hogy a letkési általános iskola egyik tanára a szlovákiai Ipolyszalkáról jár át tanítani, az ő élete is sokkal nehezebb lett.
A probléma már korábban is előkerült, legutóbb tavaly szeptember elején írt a 168.hu a letkési határátkelő lezárásáról. Akkor a magyar fél zárta le a határt a járványra hivatkozva, ám a környék lakóinak összefogásával és a településvezetők segítségével sikerült elintézni, hogy újra kinyissák az átkelőhelyet. Az ügyben a térség országgyűlési képviselője, Rétvári Bence is segítséget nyújtott a helyieknek.
A helyzet most annyiban különbözik a tavaly szeptemberitől, hogy ezúttal nem a magyar, hanem a szlovák fél zárta le a hidat, és így a letkésiek nehezebben tudják érvényesíteni az érdekeiket. A 168.hu kérdésére a polgármester megerősítette, hogy a szobi kistérség településeinek nevében levélben fordultak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez az ügyben.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!