Magyarország
A szakszervezet elnöke szerint a sztrájk az utolsó megoldás
Apró előrelépés történt a BKV dolgozóinak bérkövetelésével összefüggésben.
Ha lesz járulékcsökkentés idén júliusban, akkor ennek kétszázalékos keretét bérfejlesztésre lehet fordítani – mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke a hétfői Keljfeljancsiban.
Budapesten mától nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét pedig kordonnal, pontosabban jelzőszalaggal zárják le. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a járművekre ezután a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni.
Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, „védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is” – emelte ki közleményében a közlekedési vállalat.
Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) vezetője a 168.hu Keljfeljancsi című élő reggeli műsorában üdvözölte az intézkedést, ám mint mondta, valószínűleg előbb be kellett volna vezetni.
„Korábban született egy átmeneti megoldás, aminek értelmében egy kijelölt területen nem tartózkodhattak utasok az embereken. Ez jó megoldás lett volna, ha az utasok ezt be is tartják” – magyarázta az EKSZ elnöke.
Az aktuális bértárgyalásokkal összefüggésben Naszályi óvatosabban fogalmazott. Még pénteken találkozott Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel, a megbeszélésen, mint mondta, részmegállapodások születtek. Eszerint ha júliusban lesz munkáltatói járulékcsökkentés, akkor ennek kétszázalékos keretét bérfejlesztésre lehet fordítani.
Fiala János műsorvezető emlékeztetett, hogy március 19-én a szakszervezetek még 6 százalékos bérfejlesztést és 10 százalékos cafeteria-emelést követeltek, ám néhány nappal később a vállalat úgy fogadta el a 2021-es üzleti tervét, hogy az nem tartalmazta ezeket.
A szakszervezeti vezető erre azt mondta, az igazgatósági határozatban szerepel, hogy továbbra is keresik a forrásokat. A belengetett sztrájk viszont az utolsó szóba jöhető megoldás. „A cél az, hogy a nulláról elmozduljunk” – fogalmazott Naszályi Gábor.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!